Élet-Stílus

Jordán Tamást hazaengedték a kórházból

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Reméli, hogy a hónap közepéről visszatérhet a színpadra.

Május közepén a 24.hu-n is hírül adtuk, hogy Jordán Tamás „egy kisebb beavatkozás” miatt kórházba került. Bár akkor arról szóltak a hírek, hogy a 83 éves színész néhány nappal később haza is térhet az otthonába, erre két héttel később sem került sor, még június 3-án is arról számolt be, hogy ugyan már sokkal jobban van, továbbra is kórházi tartózkodásra van ítélve.

Jordánt most ismét a Blikk érte utol telefonon, aki érdeklődésükre elárulta, hogy gyógyulófélben van, és már otthon lábadozik.

Úgy engedtek haza, hogy még oda kell figyelnem néhány dologra: ez vonatkozik a diétára és a sok pihenésre is. Ágynyugalmat írtak elő számomra, de nem tiltották meg, hogy alkalmasint, szép óvatosan csináljak valami

– osztotta meg a portállal a színész, akinek már hiányzik a színpad, a nyárra lekötött előadásait pedig június közepétől már szeretné teljesíteni. Mint mondja: „utána lesz ideje tökéletesen felépülni”.

Nagyon jólesik a rengeteg aggódás, és fontos, hogy a közönség tudjon róla, milyen sokat gondolok fájdalommal azokra a nézőkre, akiknek csalódottan kellett hazamenni, mert betegség miatt elmaradtak az előadásaim. Egy darab elmaradása mindig fájdalmas, engem is nehéz próbatétel elé állít lelkileg.

– tette hozzá.

Kapcsolódó
Kórházba került Jordán Tamás
A probléma szerencsére nem súlyos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik