Élet-Stílus

ValóVilág 12: bemutatták azt a három nézőt, akik közül egy vasárnap beköltözik a villába

RTL
Sanyi, Peti és Ruben
RTL
Sanyi, Peti és Ruben
Ők azok, akiket kisorsoltak, és teljesítették az orvosi és a pszichológiai vizsgálatot. A többi néző döntheti majd el, melyikükből lesz villalakó.

Történelmet ír a ValóVilág, ugyanis a műsor történetében először nyereményjátékot hirdettek a nézők között, melynek győztese teljes értékű villalakóvá válik. A pénteki Fókuszban bejelentették: Rubent, Sanyit és Petit sorsolták ki, velük a hétfői összefoglaló után Puskás-Dallos Peti közölte az örömhírt telefonon. Ők hárman teljesítették az orvosi és a pszichológiai vizsgálatot, így vasárnap részt vehetnek a beszavazó show-n, ahol a többi néző dönti majd el, ki költözhet a villába.

Ruben nagyon kedves embernek tartja magát, és szeret viccelődni, poénkodni – derült ki a riportból.

Tanuló vagyok, érettségire készültem eddig

– mondta el a potenciális VV-játékos.

Peti vadászcsaládban nőtt fel, édesapjával együtt járták az erdőt.

Nemrég lelőttem egy vaddisznó süldőt, kábé negyven kilós volt, de most azért szeretnék a villába költözni, hogy a 36 millió forintra vadásszak

– osztotta meg gondolatait Peti, aki a legnagyobb előnyének azt tartja, hogy minden játékost ismer, míg ők nem ismerték egymást beköltözésük előtt.

Régóta egyedül élek, aztán így nem tudom, milyen közösségben élni, ismeretlen emberekkel egy helyen lakni

– tette hozzá.

Sanyi 12 éves kora óta állami gondozásban élt három testvérével együtt. Jelenleg 24 éves, egyetemre jár, és mellette alkalmi munkákat vállal.

Én egy őszinte játékot fogok játszani, nem leszek az az álszent játékos, aki sajnáltatja magát, ide megy, oda megy, érdekből barátkozik. Nem, én frankón oda fogok állni

– fogalmazott a villalakó-jelölt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik