Hamarosan a végéhez ér a Next Top Model Hungary első évada a TV2-n. A műsor egyik zsűritagjaként Tomán Szabina is dönt majd arról, ki lesz a verseny győztese.
Az egykori modell nemrég a Tények Plusz stábjának adott interjút a verseny kapcsán, melyben arról is beszélt, hogy meglátásai szerint 2020 óta könnyebb dolga van a modelleknek a tudatos táplálkozás terén, hiszen már könnyen elérhetőek ez ehhez szükséges információk, az igazi topmodelleket pedig táplálkozási tanácsadók is segítik a formájuk megtartásában – hozzátette viszont, hogy amikor annak idején ő is a szakmát űzte, évekig sanyargatta magát.
Információ nélkül igazából az volt fiatalkorban az én gondolatom, hogy amit nem eszem meg, attól nem fogok hízni. Manapság meg az, hogy amit megeszel, attól hogyan lehetsz szebb és egészségesebb. A tudatosság szerintem fontos kulcs egy modellnél, és nemcsak azért, hogy egészséges legyen, hanem hogy tényleg a karrierjét úgy tudja építeni, hogy mindig elérhető legyen a tökéletes formában
– fejtette ki a riportban az üzletasszony, aki úgy véli, az ő alakjának a folyamatos, következetes napirend a kulcsa, amihez hajnali edzés is tartozik.
Nagyon korán kelek. A reggeli ébredés után mindig mozgással indítom a napom, hogy túl legyek rajta. Mert sajnos nem élvezetből, hanem kötelességből csinálom. Be kell, hogy valljam, vannak olyan percek, hosszú percek, amikor azt mondom, hogy biztosan kell ezt nekem reggel hatkor?
Ami a modellszakmát illeti, azt mondja, ha a gyerekei is erre a pályára vágynának, támogatná őket, idősebbik lányában, Amirában viszont nem látja erre az ambíciót, ő ugyanis úgy fogalmaz, inkább egy alternatív művészlélek, Szofiban viszont szerinte még ott lehet a lehetőség.
Tomán a minap megosztotta, hogy a lányait is tudatos táplálkozásra neveli.