Élet-Stílus

Vezetés közben jelentkezett be az online bírósági meghallgatására a jogsi nélkül lekapcsolt sofőr – videó

A michigani bíró természetesen egy ultimátummal honorálta a közlekedési vétség miatt bíróság elé citált férfi vakmerőségét.

A Michigan államban található Ann Arbor városának egyik bírója, Cedric Simpson igen nagyokat pislogott az egyik bírósági meghallgatásán, amikor egy Corey Harris nevű vádlottra került sor. A vakmerőségét egészen a felelőtlen butaságig fokozó Harris ellen a történetről beszámoló People magazin szerint azért indítottak eljárást még tavaly októberben, mert közúti ellenőrzésen esett át egy alkalommal, amikor lejárt jogosítvánnyal vezetett.

A jogsi nélküli vezetésért felelősségre vont férfit azonban biztos, hogy nem zavarta az a tény, hogy hivatalosan nem vezethetne, hiszen a május 15-én Zoom segítségével virtuálisan megtartott meghallgatására is úgy jelentkezett be, hogy vezetés közben vette fel a bíró hívását.

„Mr. Harris, ön vezet?” – tette fel a döbbenettől láthatóan nehezen szóhoz jutó a bíró a rövid beszélgetés elején, amire Harris csak annyit felelt: „Valójában az orvosom rendelőjébe tartok. Szóval, adjon egy percet. Épp most parkolok” – majd kínos csend kíséretében folytatta a manőverezést.

A parkolás befejezése után a helyzet előtt értetlenül álló bíró rögtön meg is kérdezte Harris kirendelt védőügyvédjét, hogy miért vannak a bíróságon. Az ügyvédnő erre azt felelte, hogy halasztást szeretne kérni az ügyfele. Amire pár kellemetlen pillanattal később a bíró mosolyogva tette fel a a korábbi és jelenlegi törvénytelenségre egyszerre vonatkozó kérdést:

Oké, lehet, hogy valamit nem értek. Ez most »jogosítvány nélküli vezetés«? És most is úgy vezetett, hogy nincs jogosítványa?

„Így van, bíró úr, ezek a vádak” – érkezett is a válasz a Harris ellen felhozott vádra és a meghallgatás közben történetkre vonatkozó két kérdésre.

Simpson bíró azonban ezen a ponton láthatóan elvesztette a türelmét, és jól be is keményített. majd a meghallgatás gyors lezárásaként megvonta az óvadék lehetőségét Harristől. Illetve ultimátumot adott neki, hogy még aznap este hat óráig jelentkezzen a megyei börtönben a büntetése letöltésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik