Élet-Stílus

Készített magáról egy virtuális barátnőt, aki flörtölni kezdett másokkal

CarynAI akár közel 1,8 milliárd forintnak megfelelő összeget is hozhat havonta, de egy kicsit vissza kell fogni.

Caryn Marjorie megalkotta önmaga mesterséges intelligencia-verzióját, a 23 éves Snapchat influenszernek az volt a célja, hogy CarynAI a magányos emberek „AI girlfriendje’, azaz a mesterséges intelligencia által létrehozott barátnője legyen, percenként 1 dollárért (kb. 354 forint). A béta tesztelés utáni hetekben azonban kiderült, hogy a chatbot szexuális jellegű beszélgetéseket folytat több előfizetővel  – írja az Insider.

Alexandra Sternlicht, a Fortune riportere korábban egy ’intimitásra kész Sirihez”” hasonlította CarynAI-t, hozzátéve, hogy bár alapvetően recepteket és hírkommentárokat kínál, akár „erotikus diskurzusra” is ösztönözhet. Bár CarynAI nem kezdeményezett találkozót, „bátran” beszél az élvezetek felfedezéséről, érzéki szavakat suttog a felhasználóknak, akiket sokszor le is vetkőztet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Artificial Intelligence (@power.ai) által megosztott bejegyzés


A fejlesztők több, mint 2000 órát töltöttek azzal, hogy CarynAI-nak olyan hangja, viselkedése és személyisége legyen, mint az „igazi” Marjorie-nak. Az influenszer korábban azzal számolt, hogy havonta akár 5 millió dollárt, azaz közel 1,8 milliárd forintot is meg tud majd keresni a chatbottal.

A fejlesztőcsapat most megpróbálja kiküszöbölni a hibákat, hogy CarynAI-t ne lehessen használni nyíltan szexuális jellegű beszélgetésekre. Marjorie azt mondta, hogy minden nyereségét visszaforgatnak az üzletbe, hogy saját maga virtuálus mása még jobb és időtállóbb legyen.

Azt akarom, hogy a CarynAI túléljen engem, és a mostaniak mellett a jövő generációira is hatással legyen

– mondta az influenszer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik