Élet-Stílus

Rajtakapta a férjét az anyjával, azóta sem tudja kitörölni a fejéből a képet

xijian / Getty Images
xijian / Getty Images
A szeretteivel, barátaival képtelen beszélni róla, ezért egy online fórumon, névtelenül, idegenekkel osztotta meg történetét a nő, akit a saját anyjával csalt meg a férje.

Borzalmas helyzetben találta magát egy fiatal nő, aki rajtakapta az anyját a férjével. Mivel egészen addig a nő legjobb barátnője az anyja volt, most nincs senkije, akivel megbeszélhetné traumáját – írja a Mirror című brit bulvárlap.

Végső elkeseredésében a nő a Reddit közösségi portálon, idegenekkel osztotta meg történetét.

Azt írja, a történtek ellenére képtelen elhagyni a férjét. Gyerekeik vannak, a férfi csodálatos apa, a nő pedig még mindig szereti. Ráadásul úgy gondolja, hogy manipulatív anyja használta ki a férfi részegségét.

A nő azt írja, nagyon szereti az anyját, de azt azért maga előtt is el kell ismernie, hogy szörnyű személyisége van, exhibicionista, sőt, kissé talán nárcisztikus is.

„Miután megszülettek a gyerekek, nagyon közel kerültünk egymáshoz. Az anyám lett a legjobb barátnőm, a férjemen kívül az egyetlen felnőtt ember, akivel beszélgethette. December 23-án karácsonyi partit adtunk. Az éjszaka közepén felriadtam, és észrevettem, hogy a férjem nincs mellettem. Úgy döntöttem, megkeresem és percekkel később olyan látvány tárult a szemem elé, amit sohasem fogok elfelejteni.”

A nő azt írja, a legrosszabb, hogy nem tudja megbeszélni az anyjával, mennyire fáj neki, amit a férje tett és nem tudja megbeszélni a férjével, mennyire fáj neki, amit az anyja tett.

December 24-én egész nap ágyban maradt, meg sem bírt mozdulni, karácsony napján azonban fel kellett kelnie és úgy kellett tennie a gyerekek és a rokonok előtt, mintha semmi sem történt volna. 

A nő azóta depressziós, álmatlanságban szenved, ami miatt altatókat kell szednie. Azt írja a férje mindent megtesz, hogy megpróbálja jóvá tenni a jóvátehetetlen, ám ő képtelen újra megbízni benne.

A hozzászólók szerint a nőnek előbb-utóbb el kellene kezdeni beszélgetni a férjével a történtekről, az anyját pedig ki kellene zárnia a család életéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik