Élet-Stílus

Zalatnay Sarolta a nyugdíjáról: 60 ezer forint nem sok mindenre elég

tv2
tv2
Fellépései a megélhetését jelentik.

A Blikknek nyilatkozott anyagi helyzetéről Zalatnay Sarolta: az énekesnő azt nyilatkozta a lapnak, hiába fizetett nyugdíjjárulékot a rendszerváltás előtt, azt nem számították bele a nyugellátásba.

Ez a 60 ezer forint nem sok mindenre elég, ez nyilvánvaló. Az én korosztályomban bizony ez legtöbbünknek a megélhetésről is szól.

Mint mondja, a jó idő beköszöntével beindul a fellépő szezon, nem is tervez sok pihenést a nyárra:

Majd pihenek, amikor eljön az ideje. Tartom magam a mindhalálig rock & roll jelszóhoz, és megyek, amíg kellek.

Zalatnay azt mondja, régi dalai is új hangzást kaptak az elmúlt időszakban, de garázskoncerteket is tervez.

Az elmúlt héten Falusi Mariann is hasonló gondjairól nyilatkozott:

Kapcsolódó
„Nem hiszem, hogy ebből a 86 ezer forintból én jól meg tudnék élni” – Falusi Mariann megkapta élete első nyugdíját
„A sportoló, aki egyszer elindul az olimpián, élethosszig kap pénzt, a művészeknek meg, akik végigdolgozzák az életüket azt mondják, hogy hát félre kellett volna tenni annak idején, amikor nagyobb volt a gázsi.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik