Élet-Stílus

Osváth Zsolt: Gyerekként kopogás alapján kellett felismerni, hogy a gázt vagy a villanyt jönnek kikapcsolni, esetleg épp kilakoltatni

Fábián Bori / VIASAT3
Fábián Bori / VIASAT3
Sohasem titkolta, hogy nélkülözéssel telt a gyerekkora.

Az Adom a napom csütörtöki részében Osváth Zsolt napját követhették a nézők, a tartalomgyártó pedig arról is beszélt Geszti Péternek adott később interjújában, hogy többször jutott mélypontokra élete során. Az egyik ilyet az jelentette, hogy szerény körülmények között éltek otthon a családjával. Ezt konkrét szaghoz tudja kötni:

A doh szag. Amikor otthon voltunk, sütővel fűtöttük az egész lakást. Azt mondtam, soha nem kerülök többet olyan helyzetbe, hogy penészes lakásban kell éljek.

Nemrég mégis olyasmi történt, ami miatt a párjával nagyon összeveszett:

Fél évvel ezelőtt hívott minket az áramszolgáltató, hogy felbontották a szerződést, mert nem fizettünk számlát. Hatalmas balhé volt a férjemmel, mert az ő dolga számlákat befizetni. És nem azért, mert elfelejtette, hanem, mert az egész gyerekkorom erről szólt: kopogás alapján kellett felismerni, hogy az ELMŰ-től, a Főgáztól vagy csak az önkormányzattól jönnek kilakoltatni, vagy épp a gázt, villanyt kikapcsolni. Megmondtam, soha nem hozhatsz többet ilyen helyzetbe.

Osváth szerint ezt sokan nem tudják átérezni, és neki máig traumát okoz, ha penész szagot érez valahol.

Az Adom a napom streamjét az nlc.hu-n lehet követni.

Osváth a műsorban gyerekkori álmáról, a műsorvezetésről is szót ejtett:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik