Ideiglenes párcserékre került sor a Házasság első látásra egyik korábbi részében, melynek során Petra és Laci is lehetőséget kapott arra, hogy kettesben beszélgethessenek. A találkozó alkalmával Petra a gyűrűjét is levette, és jelezte a küzdősport-oktatónak, hogy szívesen ismerkedne vele a továbbiakban, utóbbi viszont ezúttal is finoman elhárította a közeledését.
Arról, hogy a beszélgetés során miről volt szó, később Laci felesége, Hilda kérdezte ki Petrát. Utóbbi ekkor úgy fogalmazott: „játékosan flörtölt a férfival, de nem lépett át semmilyen határt, nem volt tipi-tapi”. Később viszont a kamerának elismerte, hogy bűntudata van, amiért ő sem jobb a férjénél, Andrisnál, aki előszeretettel kezd ki mások házastársaival.
Hilda a nap későbbi részében a férjével is megvitatta a találkozót, Laci pedig elmondta neki, hogy Petra levette előtte a gyűrűjét és nyalókát szopogatott, amitől kissé zavarba jött. A feleség ennek nem örült, emlékei szerint ugyanis Petra arról elfelejtett neki beszámolni, „hogy így bedobta magát”.
A kísérlet a ma esti adásban folytatódik, melynek előzetesei szerint tovább bonyolódott Petra és Laci találkozójának ügye. Hilda a közös párterápia alkalmával ugyanis kijelentette: ő nem emlékszik arra, hogy Petra említette volna neki, hogy flörtölt a férjével.
– Hozzátettem a flörtölgetést, ténylegesen.
– Flörtölgetés? Az nekem nincs meg.
– Azt mondtam, hogy nem tapiztam, de flörtölgettem vele.
– A flörtölgetést biztos nem mondtad. Max. a játékosságot, de amögé gondolhatok bármit. De nyilván én egyébként nem egyből a legrosszabbra gondoltam ezzel kapcsolatban. Főleg, hogy már volt pár körötök
– hangzott a szóváltás Hilda és Petra között, előbbi pedig később a miniinterjújában fejtette ki, hogy az edző által emlegetett játékosság alatt ő nem arra gondolt, hogy nyalókát szopogatott a férje előtt és lehúzta a gyűrűjét az ujjáról, jelezve, hogy ő más típusú találkozóban gondolkodik, mint amiben voltak.
Amíg Petra Hildával beszélt, az edző férje, Andris többször is nemtetszésének adott hangot a felesége irányában – miközben Bogi azt jelezte a többieknek, hogy szorongani kezdett a szituációtól, mert úgy vélte, mindenki Petrát alázza folyamatosan.
Bár az edző többször is próbált kiállni az igaza mellett, majd elnézést is kért Laciéktól, Andris felkérdezte őt a többiek előtt, miért nem volt őszinte Hildához, vitájuk pedig a DJ lakásában is folytatódott.
Csak kérdésként kérdezem, hogy miért nem úgy adod elő a sztorikat, ahogy történik? Maga valójában. Nem engem védve, nem magadat, hanem ahogy valójában történik és elhangzik
– kérte számon Andris a feleségét, aki sokadjára mondta el, hogy úgy számolt be a történtekről, ahogyan megélte azokat, mire férje közölte vele, hogy ez őt megijeszti.
– Tulajdonképpen én nagyon sokat agyaltam, és én nem vagyok hajlandó tovább ezt folytatni.
– Hát én is erre jutottam.
– Jó, akkor tiéd a színpad! Szeretném, ha kipakolnál a gardróbból, és soha többet nem akarlak látni
– mutatott a szoba irányába Andris.