Élet-Stílus

Felháborodott az ausztrál Házasság első látásra válogatóinak kérdésein az egyik jelentkező

Odavan a műsorért, így gondolta, jelentkezik.

A Házasság első látásra nem csak Magyarországon megy, számos országban láthatók a valóságshow helyi változatai. A műsorba persze nem lehet csak úgy beesni, válogatókon kell részt venni. A 2025-ös ausztrál verzióba – ott már a 11. évadon vannak túl – jelentkezett Alix Nicholson, aki azt állítja, sokkolták a válogatók egyes kérdései, mert azokat szerinte nem lehet „az igaz szerelemre irányuló törekvés szerves részének” tekinteni.

Hacsak nem úgy gondolják, hogy a testtömegindexemen múlik, hogy összeillünk-e

– írta a Mama Mia nevű oldalon. Nem érti, miért fontos, hogy hány kilót nyom, vagy milyen magas, pedig ezek az első kérdések a jelentkezési íven.

Nicholson szerint eleinte kevéssé összpontosítottak az olyan kérdésekre, amik a házasodni vágyóknak igazán fontosak, mint az egymáshoz illeszkedő személyiség, értékrend, és hogy mit keresnek a párjukban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alix Nicholson (@alixcn) által megosztott bejegyzés

Az is igaz, hogy aztán olyan kérdéseket is feltettek neki az űrlapon, mint hogy milyen a kapcsolata a szüleivel, mik érdeklik, mik a hobbijai, milyen párt keres magának, de ekkor egy másik dilemmával kellett szembesülnie.

Mégpedig, hogy rajongója a műsornak, és most látja, nem a kérdésekre adott őszinte válaszok alapján rakják össze a párokat – méghozzá azért, hogy kellő dráma legyen a műsorban.

Szóval, oké, csak rakjam tele olyan válaszokkal, hogy egy nőgyűlölő faszfejt keresek, aki túlságosan nagyra tartja magát, túl szűk farmert hord, bálnáknak nevezi az embereket, és arra bátorít másokat, rakjanak szájkosarat a nőjükre?

A műsor készítői emellett igencsak kíváncsiak arra, a jelentkezőt ítélték-e már el bűncselekmény miatt, ment-e már tönkre anyagilag vagy volt-e egyéb kihágása.

A Mirror ír arról, hogy ha igen is a válasz, az valószínűleg nem kizáró tényező. A most lezárult 11. évadban szerepelt Timothy, aki a műsor egyik részében elárulta, egy évet töltött a rácsok mögött, miután elkapták, hogy helikopterrel csempészett drogot Kanadából az Egyesült Államokba. Elvileg oktatópilótaként repült, mikor telerakták a gépet kábítószerrel. Végül Los Angelesben kapcsolták le, mikor visszatért az USA-ba a beteg édesanyja meglátogatása után Ausztráliából.  Igaz, ez már 17 évvel ezelőtt történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik