Élet-Stílus

Valkusz Milán az X-Faktor-os kritikákról: Minden ilyen műsornál előkerül, hogy milyen fiatal a zsűri

TV2
TV2
Azt mondja, mentorként bebizonyítja majd, hogy a kor nem számít.

Hétfő reggel kiderült, hogy Valkusz Milán, a VALMAR együttes 27 éves énekese mentorként csatlakozik Gáspár Lacihoz és Majkához az X-Faktorban. Valkusz a Bestnek elmondta, számára ez nagy kihívás, ugyanakkor hatalmas megtiszteltetés is.

Lehetek én az a kicsit fiatal, de azért már érett gyerek, aki miután maga is sokat fejlődött és sok mindenen átment, most másokkal törődik, és átadja a tapasztalatait azoknak, akiknek érdemes. Tudom, hogy minden ilyen jellegű műsornál előkerül az a kritika: »Jaj, milyen fiatal a zsűri!«

idézi a story.hu a Valkuszt, aki hozzátette: korábban a Sztárban Sztárban zsűriző zenésztársát, Marics Petit is kritizálták emiatt.

„Én azonban azt mondom, ha magam versenyeznék, azt nézném mennyire produktív az az előadó, aki ezt mondta, milyen sikereket könyvelhet el, az elért céljai alapján mérném az embereket, nem a koruk alapján” – mondta el az énekes.

Mi Petivel elég jól megfejtettük a szakmánk egyik ágát: a popzenét, ami ráadásul az X-Faktorban abszolút releváns tudás. Megjártunk sok mindent, szerintem többet is tudhatok azoknál, mint akik esetleg idősebbek. Öt év alatt a semmiből jutottunk el a csúcsra, a telt házas Aréna-koncertig. Bele lehet kötni ugyan a koromba, de majd bebizonyítom, hogy nem ez számít!

Egyébként a többi (eddig bejelentett) mentor korával valószínűleg nincs gondja a kommentelőknek: Majka és Gáspár Laci is 44 évesek.

Valkusz Milán arról is beszélt, hogyan érinti a kapcsolatukat, hogy míg ő az RTL-nek, Marics Peti a TV2-nél dolgozik.

Biztos vagyok benne, hogy a barátságunk töretlen marad. Ez egy tipikus kérdés, hogy két barát hogyan dolgozhat két konkurens csatornánál, de ha ez nekünk nem probléma, akkor másnak se legyen az. Én ezen csak röhögök. A lényeg, hogy mindketten élvezzük, amit csinálunk. Nincs közöttünk versengés, az már rég rossz lenne, ha rivalizálnánk. Szóval szerintem felesleges ilyeneken gondolkodni.

„Peti egyébként nagyon örült, hogy mentor leszek, annyit kérdezett, mikor fogok forgatni, mert nyilván ezt össze kell hangolni a közös munkáinkkal. Ő már zsűrizett, így biztosan lesz egy beszélgetésünk, amikor kikérdezem. Lemegyünk alfába, és meghallgatom a tanácsait” – tette hozzá.

Arról, hogy milyen mentor lesz, így vélekedett:

Azt hiszem, az őszinteség híve leszek, szeretem kimondani az igazságot még akkor is, ha esetleg fájdalmas. Nem fogok köntörfalazni. Az egyediséget fogom keresni. Ha valakiben látok valami unikálisat, amit tovább tudok gondolni, ami rám is inspirálóan hat, akkor azzal megyek majd tovább. Azt kell figyelni, hogy ki az, aki egyedi.

Mint mondta, hozzá a régebbi szériák komolyabb hangvétele áll közelebb, és semmiképpen nem szeretne túl nyers lenni, „vagy a show érdekében nagy, szívbemarkoló mondatokat puffogtatni”.

Nálam a szakmaiság és az őszinte szakmai vélemény lesz az alap. (…) Ez a feladat tényleg rám illik: tudok zenét írni másoknak, át tudom adni a tapasztalataimat, és úgy érzem, jó vagyok abban, hogy másokat támogassak.

Kapcsolódó
X-Faktor: újabb mentor kilétére derült fény
Ő a harmadik, még egy mentori szék üres.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik