Élet-Stílus

14 mg vas = 100% NRV – mit jelent ez pontosan?

Getty Images
Getty Images
Számos egészségügyi probléma mögött lapulhat vashiány, így kiemelten ügyelnünk kell a vasbevitelre. Ám kortól, nemtől és egészségi állapottól is függ, kinek mennyi vasra van szüksége.

Az élelmiszerek csomagolásán található tápanyagtáblázaton látjuk a vas sorában a címben is említett 14 mg vas = 100% NRV jelzést.

Kezdjük az elején: az NRV az angol Nutrient Reference Value, vagyis magyarul az ajánlott napi beviteli referenciaérték, tehát azt mutatja, hogy egy egészséges felnőttre vonatkoztatva mennyi a napi ajánlott beviteli mennyiség, mennyit kell belőle napi szinten fogyasztani.

14 mg = 100 százalék. Vagyis, hogy 14 milligrammot kell a szervezetbe vinni a vasból egy átlagos életet élő, egészséges felnőttnek ahhoz, hogy a napi vasszükséglet 100 százalékát fedezze. Ez azonban nem teljesen van így, ennél jóval árnyaltabb az igazság.

Az oxigénszállításban és sejtképződésben – meg még számos másban is – kiemelt szerepet betöltő vas szükséges mennyisége ettől komoly mértékben eltérhet, például gyerekkorban, amely az intenzív testi és szellemi fejlődés időszaka. Egy babának féléves korig 0,27 milligrammra, aztán egyéves korig már 11 milligramm vasra van szüksége. Utána, 1 és 3 év között 7 milligrammra, 4-8 éves kor között 10 milligrammra, 9-13 év között 8 milligrammra. Ennél idősebb kortól a fiúk és a lányok vasszükséglete eltér: 14-18 év közötti fiúknak 11 milligramm, ugyanennyi idős lányoknak 15 milligramm.

Amíg felnőttkorban a férfiaknak 8 milligramm, addig a nőknek 18 milligramm a vas napi ajánlott beviteli mennyisége. A különbséget alapvetően a menstruáció adja, és külön eset a terhesség (ekkor jóval több vasra van szüksége a szervezetnek), illetve a szoptatás időszaka. Terhesség alatt 27 milligramm az ajánlás, szoptatás alatt pedig 9-10 milligramm.

Az életkor és a nem mellett komoly meghatározó erővel bír az is, hogy milyen étrendet követ az illető. Egy vegetáriánusnak 1,8-szor magasabb a vas NRV-je egy kiegyensúlyozottan, vegyesen étkezőhöz képest, ugyanis az állati eredetű táplálékvas, a hemvas sokkal jobban hasznosul, könnyebben szívódik fel, mint a növényekben található nemhemvas. Ha Popeye fejével gondolkodva azt mondanánk (főként abban az esetben, ha vegánok vagy vegák vagyunk), hogy „sebaj, majd kétszer annyi spenótot eszem”, nem biztos, hogy elkerülnénk a hiányállapotot. A közhiedelemmel ellentétben a spenótban nincs olyan sok vas, és az egyik összetevője (az oxalát) még gátolja is a vasfelszívódást, ezért az ilyen speciális étrendet követők (is) inkább hüvelyeseket, tofut, diót fogyasszanak, ezekben jóval több vas található.

Az étrenden túl a szervezetünk vasszükségletét az életmódunk is befolyásolja, azaz hogy mennyit sportolunk, végzünk-e nehéz fizikai munkát, mert ezek is fokozott vasigénnyel párosulnak.

Újabb eltérést jelent az átlagosan szükséges 14 milligrammhoz képest, ha valaki bizonyos betegségekben szenved. Ilyen a vérző aranyér, bizonyos gyomor- és bélrendszeri betegségek (mint például a gluténérzékenység, a Crohn-betegség, a gyomorfekély, vastagbélrák), vagy az, ha valakinek megműtötték, eltávolították a gyomrát, illetve a vékonybele egy részét. Ezekben az esetekben a betegség, valamint az elvégzett műtét miatt tud kevésbé felszívódni a vas, miközben a vérveszteség miatt több vasat igényelne a szervezet.

Hirdetés

A recept nélkül kapható Maltofer rágótabletta és szirup vashiány kezelésre, megelőzésre alkalmas hatásos, szabályozott felszívódású, magas vastartalmú, a vasat egyedülálló formában tartalmazó vaspótló gyógyszerek. Jobban hasznosul és kevesebb mellékhatással jár, ha a rágótablettát étkezéskor, a szirupot pedig ízlés szerint gyümölcs- és zöldséglébe, tejbe keverve vesszük be. Más típusú vaspótlókkal szemben a Maltofer nem lép kölcsönhatásba étel- italösszetevőkkel, együtt bevett gyógyszerekkel, vitaminokkal vagy nyomelemekkel sem. Mindkettő laktóz- és gluténmentes, vegán gyógyszer.

Fotó: Phytotec Hungária Bt. Vény nélkül kapható, vas(III)-komplex-tartalmú gyógyszerek

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik