Élet-Stílus

Házasság első látásra: Pótolhatatlannak nevezte Csaba az exéről készült fotót, amit a tárcájában hord magával

Mindezt a többi pár előtt jelentette ki, sérelmezve, hogy a felesége el akarta kérni tőle a képet.

A Házasság első látásra legutóbbi adásában az igen-héttel kapcsolatos tapasztalataikat is megosztották egymással a párok. Gyöngyi és Csaba elárulták a többieknek, hogy közös tetoválást varrattak, szóba került viszont az is, hogy bár Gyöngyi arra kérte férjét, legalább egy hétig ne emlegesse a volt párját, utóbbi ennek nem tudott eleget tenni, sőt, kiderült, hogy a nő fotóját a pénztárcájában hordja magánál.

Az volt a kérés, hogy ezt a képet vegyem ki és adjam neki oda

– mondta a körülöttük ülőknek Csaba, mire Enikő azt kérdezte, szerinte nem jogos-e a felesége kérése.

Jogos, hogyha azt kéri tőlem, hogy amikor hazaérek rakjam egy dobozba. De nem az, hogy egy parkban elővegyek egy olyan dolgot, ami pótolhatatlan

fogalmazott Csaba, mire többen is meglepettségüknek adtak hangot a társaságból.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik