Élet-Stílus

Szellő István fia otthagyta a kaliforniai egyetemet, hogy inkább itthon folytassa tovább a tanulmányait

Úgy érezte, az intézményben talán nem úgy, és nem annyit tanítanak, mint ahogyan azt elképzelte.

Szellő István, az RTL Híradó műsorvezetője négy gyerek édesapja: Manna és Alen 14 évesek, középiskolai felvételi előtt állnak, Ádám és András pedig már felnőttek. A 28 éves András nemrég doktorált le, jelenleg jogászként tevékenykedik. Hat évvel fiatalabb öccse, Ádám egyetemre jár, tanulmányai mellett pedig teniszoktatással is foglalkozik.

Szellő Ádám nemrég a RTL stábjának adott interjút, melyből kiderült, hogy a középiskolai éveit Spanyolországban töltötte, magántanuló volt egy teniszakadémián, majd egy Egyesült Államok-béli ösztöndíjat is megpályázott. 2021 őszén Amerikában, a Kaliforniai Állami Egyetemen kezdte meg a tanulmányait business management szakon, ám később úgy döntött, visszatér Magyarországra, hogy itthon tanuljon tovább.

Nagyjából egy éve jöttem haza Amerikából, nagyon szerettem kint lenni. Viszont úgy gondoltam, hogy talán az egyetemen nem tanítanak annyit vagy tanítanak úgy, ahogy azt én elképzeltem, ezért úgy gondoltam, hogy inkább itthon folytatom tovább a tanulmányaimat

– mondta Szellő István fia, hozzátéve: nem zárja ki a lehetőséget, hogy rövid időn belül visszatérjen az Egyesült Államokba, ha egy egyetemtől jó ösztöndíj-ajánlatot kap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik