Élet-Stílus

Házasság első látásra: János a kamerák előtt tört össze, mikor nehéz gyerekkoráról mesélt

tv2
tv2
Azért is jelentkezett a kísérletbe, hogy megtudja, vele van-e baj párkapcsolatok terén.

Nemcsak Petra és Andris, de egy másik pár, Kornélia és János is új szereplői voltak a Házasság első látásra című műsornak. A sok terhet cipelő férjjelölt a kameráknak mesélt arról, hogy a szolgáltatóiparban dolgozik, tizenöt éven át volt nős, született egy fia. Elmondása szerint a párkapcsolatokban nem kifejezetten sikeres, sokáig gondja volt azzal, hogyan kezelje például a rá zúduló kritikát.

Úgy érzi, gyerekkorából is sok terhet vitt át felnőtt életébe:

Elég nehéz gyerekkorom volt: én egy hallássérült családba születtem. Majd tízévesen elvittek minket a testvéremmel a fóti gyermekvárosba, ahol két évet voltam. Nem volt egyszerű, sokat csúfoltak, bántottak, két év után visszakerültem a nagybetűs életbe. Ahol ugyanazokat a sérelmeket éltem át: hogy miért nincs ünneplő ruhám, miért nem tudnak beszélni a szüleim – ezek lelkileg eléggé megviseltek. Önbizalmamat ez mélyen érintette… szóval nehéz gyerekkorom volt, próbáltam titkolni. Azért is jelentkeztem a kísérletbe, hogy rájöjjek, velem van baj, vagy az általam választott személyekkel. Nem szívesen beszélek erről sajnos

vallotta be könnyek közt a vőlegény.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik