Élet-Stílus

Peter Šrámek: Idősebb hölgyektől is kaptam arcpirító ajánlatokat, mikor nem éneklésre kértek

tv2
tv2
Azt mondja, 18+ karikás kérések futottak be.

A story.hu-nak nyilatkozott rajongóiról Peter Šrámek. A szlovák-magyar énekes elárulta, nagyon örül annak, hogy mennyien szeretik azt, amit csinál, és ezzel együtt jár az is, hogy sokszor ajánlatokat kap – nem feltétlenül olyanokat, hogy énekeljen.

Az külön öröm számomra, hogy a hölgyek 18-tól 100 éves korig megfordulnak a koncertjeimen. Idősebb hölgyektől is kaptam olyan kéréseket, ajánlatokat, amikre egyáltalán nem számítottam. Sőt volt olyan, hogy nem éneklésre kértek. Annyit elárulhatok, igazán arcpirító, 18-as karikás kérések is érkeztek. De ez a szakma ilyen.

Šrámek azt is hozzáteszi, hogy a rajongói nagy része inkább a zenéjére kíváncsi, de úgy érzi, „lesz mit mesélnie az unokáknak, ha majd a fiatalkoráról kérdezik”.

Továbbá úgy fogalmazott, kissé elhanyagolta testét az elmúlt időszakban, így változtatnia kellett az étrendjén:

A külső meghatározó számomra, szerintem egy előadónál a megjelenés, a színpadi kisugárzás igenis része a teljesítménynek. Tudom, hogy egy szépen felöltöztetett srác önmagában kevés lenne a színpadon, a hang az első, de be kell valljam, nekem is jobban kell figyelnem a külsőmre, mint azt az elmúlt egy-két évben tettem. Elkényelmesedtem. Szép vékony gyerek voltam, aztán elengedtem magam. Ráadásul ezt a rajongók szóvá is tették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik