Az influenszer Horváth Gréta követői számára meglepő poszttal jelentkezett: egy komolyabb barlangtúrán vett részt a napokban, élményeiről egy posztban számolt be. Mint azt képekkel tarkított bejegyzésében írja, nem gondolta, hogy le mer majd ereszkedni negyven-ötven méterrel a föld alá.
Nagyon elfáradtam, 2,5-3 óra volt a túra 40-50 méter mélyen a föld alatt. Jó szűk pici járatok voltak. Voltak szakaszok, ahol a fejünket sem tudtuk átfordítani. Elképesztő, hogy megfelelő technikával ki tudsz jönni olyan helyekről is, amire sosem gondoltál volna. Nagyszerű élmény volt. Ajánlás azoknak, akik szeretnék egy picit tolni a határait, vagy mentálisan erősödni.
Hozzáteszi, szükség van tapasztalt szakemberre, mert lent nincs „magánakciózás”.
„Lent kikapcsoltuk a lámpákat egy helyen, hogy megtapasztaljuk az igazi, mély sötétséget. Ilyet nem tudsz sehol előidézni otthoni körülmények között. Lélegzetelállító volt a csend és a sötétség kettős hatása. Szó szerint némaság és feketeség. Hallani, ahogy ver a szíved” – lelkendezett.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon