Élet-Stílus

„Soha nem kért bocsánatot tőlem” – Béres Anett a teaszeánsz óta nem beszélt annak szervezőjével, aki ellen most vádat emeltek

RTL
RTL
Az egykori VV-szereplő súlyos sérüléseket szerzett a szeánszon.

Ahogy arról a 24.hu-n is beszámoltunk, az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért arra a kábítószer-birtoklással, új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel, valamint kuruzslással vádolt nőre, akinek ayahuasca-szeánszán Béres Anett és Sáfrány Emese is részt vettek 2022 nyarán. Értesüléseink szerint a két celebet elterelésre küldték, ha ezen részt vesznek, akkor vélhetően megszüntetik az eljárást velük szemben.

Mint ismert, Béres Anettre rosszul hatott a tudatmódosítószerből készült tea: látomásai lettek, aminek következtében elmenekült a helyszínről, lezuhant egy vadászlesről, és majdnem egy teljes napig feküdt életveszélyes állapotban egy elhagyott területen.

Az egykori ValóVilág-szereplőt a Blikk kereste fel a vádemelés után. Béres a lapnak elmondta, azóta sem beszélt a szertartást vezető nővel.

Soha nem kért bocsánatot tőlem, az elmúlt másfél évben egyszer sem próbált megkeresni. Most már ne is kérjen bocsánatot, semmi értelme. A mai napig nem tudom megérteni, hogyan fekhetett le nyugodtan aludni, amikor látta, hogy valami nincs rendben. Mielőtt elmentem hozzá, többször megkérdeztem tőle, hogy »ugye nem lesz baj?« Mindig megnyugtatott, hogy ő ehhez ért, a legjobb az országban, nem lesz baj és vigyáz rám… Ebből egyik állítás sem bizonyult igaznak.

Részletesebben alábbi cikkünkben írtunk az ügyről:

Kapcsolódó
Elterelésre küldték Béres Anettet és Sáfrány Emesét a teaszeánszos botrány miatt
Felfüggesztetett kértek a tudatmódosító szerekkel teaszeánszot tartó nőre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik