Élet-Stílus

Csuti a barátnőjéről: Nem gondoltam volna, hogy egy generációval fiatalabb hölgy ilyen jól tud engem kezelni

TV2
TV2
Párja szerint Csuti sokkal érzelmesebb lett, mióta együtt vannak.

Szabó András Csuti a napokban negyven lett, párjával, Sudár Biankával pedig nemrég ünnepelték első évfordulójukat. A keddi Mokkába mindketten meghívást kaptak, a műsorban meséltek kapcsolatukról, és hogy miben változtak, mióta együtt vannak.

Sokkal érzelmesebb lett, nagyon sok mindenben nyitottabb is. Le tudunk ülni beszélgetni, amit ő annyira nem szeretett régebben

– árulta el Sudár Bianka.

Csuti azt mondta, bár nem erőssége az érzelmek kifejezése, barátnője megérzi, mikor mit gondol.

Soha az életemben nem gondoltam volna, hogy egy generációval fiatalabb hölgy olyan jól tud engem kezelni, mint eddig talán senki soha. Egyszerre barát, társ, szerelem… Hihetetlen jó! Mintha az ő receptorai tökéletesen nyitottak lennének akkor, amikor mondjuk én kretén vagyok. Olyankor otthagy, hogy kipuffogjam magam, aztán visszajön, és ez tök jó

– magyarázta Szabó András Csuti, aki korábban Kulcsár Edina férje volt. Házasságukból két gyerek született, akiket most közösen nevelnek.

Kapcsolódó
Csuti: Én nem kérdezem a gyerekeimet, hogy mi történik Edinánál és Márknál
Ha látná rajtuk, hogy valami nem okés, azonnal intézkedne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik