Élet-Stílus

A gyorsan kapcsoló pilóta segítségével szülte meg gyermekét egy terhes nő, aki több ezer méter magasan kezdett vajúdni

Éppen félúton voltak Tajvan és Thaiföld között, amikor beindult a szülés.

Egy gyors észjárású pilóta segítségével hozta világra a gyermekét egy édesanya, aki a február 23-án a Tajvan fővárosából, Tajpejből repült Thaiföld fővárosába, Bangkokba a VietJet nevű légitársaság egyik menetrend szerinti járatán, de az utazás közben vajúdni kezdett – számolt be a Sky News a hősies pilóta Instagramon megosztott képei alapján.

Jakarin Sararnrakskul épp a repülőt irányította, amikor megtudta, hogy a gép egyik mosdójában van egy terhes asszony, akinek a levegőben indult be a szülése, majd a vészhelyzetre való tekintettel azonnal hátrarohant segíteni,

„18 éve vagyok pilóta. Most segítettem egy újszülöttnek a repülőn” – írta a pilóta a csecsemővel készített közös fotóihoz, amiket a közösségi oldalán osztott meg.

Illetve azt is elárulta, hogy a személyzet az Égi baba becenevet adta az újszülöttnek.

A bejegyzés alapján pedig még a géppel is sikerült célba érnie, hiszen Bangkok mellett található Szuvarnabhumi nemzetközi repülőteret írta be lokációnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jakarin Sararnrakskul (@drjakarin) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik