Élet-Stílus

Bearanyozta az aranyér az influenszer nagy napját

Getty Images
Getty Images
Laura évek óta foglalkozik tartalomgyártással, videóiban mindennapi élete történéseit és kihívásait mutatja meg budapesti egyetemistaként. Néhány hete kellemetlen tüneteket tapasztalt, és bár eleinte kínosnak érezte a témát, végül úgy döntött, az aranyeréről is őszintén beszél a követőinek.

Laura pár évvel ezelőtt regisztrált a TikTokra, nem sokkal azután, hogy felvették egy fővárosi egyetemre. Úgy gondolta, érdekes lenne videós formában beszámolni az élete izgalmas új fejezetéről és megosztani a tapasztalatait azokkal, akik hasonló cipőben járnak. A sejtése beigazolódott, idővel sok kortársa elkezdte követni a videónaplóját, olyanok is, akik még az érettségi előtt állnak és a továbbtanulást tervezik. Mára jelentős követőtábort tudhat magáénak, aminek következményeként egyre több együttműködési felkérést és meghívást kap különböző eseményekre.

Elmondása szerint az első nagyobb rendezvény, amelyen influenszerként részt vett, több okból is emlékezetes marad számára Az egyik ok nem olyasvalami, amit a véleményvezérek általában önként és dalolva felvállalnak a közösségi médiaplatformokon.

„Minek szépíteni? Aranyerem lett” – kezdte történetét Laura. „Jól esett a meghívás a gálára, sokat készültem a partira, és ezt – szokás szerint – vlogok formájában dokumentáltam az oldalamon. Előzetesen megmutattam például, hogy mit fogok viselni, milyen lesz a hajam, ilyesmik. Az esemény szombatra esett, aznap is terveztem videózni, hogy bemutassam, hogyan telik egy hétvégi napom és hogyan készülődöm az estére. Az elképzeléseimbe azonban kissé belerondított a folyamatos viszketés a fenekemnél, ami miatt nagyon bizonytalannak éreztem magam.”

Laura elmondta, a kellemetlen tünetek – mint például a végbéltájéki viszkető, feszítő érzés, a fájdalom székelés közben és a piros vér a papíron – már korábban is jelentkeztek nála, de egészen addig nem vette komolyan a dolgot, amíg otthonról dolgozott. Mivel a vlogolás miatt szinte egész nap a kezében van a telefonja, ezért az internet segítségét hívta, hogy kiderítse, mi lehet a baja.

„Nem kellett sokat keresgélnem, mire rájöttem, hogy valószínűleg aranyérről van szó. Jó hír, hogy léteznek a patikákban vény nélkül kapható szerek. A tüneteim enyhítésére és az esti programom miatt már hetekkel korábban a kúpok és kenőcsök beszerzése mellett döntöttem. Ahogy készültem a gyógyszertárba, eszembe jutott, hogy beszéljek-e erről a közönségemnek. Nem mondom, hogy nagy dilemma volt, de azért le kellett győznöm magamban a kezdeti szégyenérzetet, hogy nyíltan felvállaljam: bizony egy huszonéves lánynak is lehetnek ilyen problémái. Végül az utcán, emberek között nem is volt merszem a kamerába mondani, hogy aranyerem van, szóval csak otthon, a szobámban vettem fel az erről szóló videót.”

Laura nem bánta meg, hogy előrukkolt a történetével. Mint mondta, egyrészt büszke magára, amiért őszintén beszélt egy ilyen témáról, amelyet sokan még most is tabuként kezelnek, másrészt a bejelentése után szinte csak pozitív visszajelzéseket kapott. „Többen megköszönték, hogy nem titkolóztam és helyette inkább hasznos tanácsokat adtam, míg mások a videóm hatására bátorodtak fel, hogy beszéljenek és foglalkozzanak saját egészségügyi problémájukkal. Talán furcsán hangzik, de bizonyos értelemben az aranyér bearanyozta a napomat” – mondta nevetve Laura, aki örömmel tekint vissza arra a szombatra, amikor a legmélyebb titkait osztotta meg a követőivel. Szerencsére az esti buli miatt már nem volt min aggódnia: a tünetei addigra jelentősen mérséklődtek.

„A rendezvény nagyon jól sikerült, remekül éreztem magam. Az biztos, hogy örökké emlékezni fogok a napra, amely aggodalommal indult, de megkönnyebbüléssel ért véget. A tanulság, amit levontam – és egyébként a TikTok-közösségemmel is megosztottam –, hogy nem érdemes megvárni, míg nagyon eldurvul a helyzet, és segítséget kérni egyáltalán nem gáz!”

Hirdetés

Telitalálat aranyér ellen!

Az aranyér első tüneteinek – viszketés a végbéltájon, székelés közbeni fájdalom, esetleg vérzés – jelentkezésekor segíthet a micellákba csomagolt hialuronsavat és gyógynövényi kivonatokat tartalmazó Proktis-M termékcsalád. A hialuronsav kiemelkedő hidratálóképessége igazolt, ami felgyorsítja és javítja a szövet-helyreállítást, sebgyógyulást. A Proktis-M kúp a belső, míg a Proktis-M plus kenőcs a külső, fájdalommal és gyulladással járó aranyeres panaszok enyhítésére használható, a tünetektől függően akár kombinálva is.

Fotó: Phytotec Hungária Bt.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A cikk a Phytotec Hungária Bt. támogatásával készült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik