dm
Élet-Stílus

75 raklap pelenkával segíti a drogéria a kisgyermekes családokat

dm
dm
Az elmúlt négy évben olyan helyezekkel kellett szembenéznünk, amire hosszú évtizedek óta nem volt példa. Először a világjárvány, majd a gazdasági válság, az energia árak drasztikus emelkedése, és a határainkon dúló háború kihívások elé állította a családokat. Többeket is érint az elszegényedés. A legveszélyeztetettebbek a kisgyermekes családok. Ilyen körülmények között az anyagi problémák egy kisgyermek érkezésére is árnyékot vetnek. A megnövekedett rezsiköltségek és élelmiszerárak mellett ez olyan teher, amit sajnos egyre többen nehezen tudnak vállalni. A szegénység első pillantásra nem látható. A családok anyagi gondjaitól a gyermekek is szenvednek.

Hosszútávú támogatás

A dm tizennégy éve kezdte meg Együtt a babákért programját, amelynek célja, hogy a 260 dm üzlet jelképes keresztszülői szerepet vállal egy-egy nehéz helyzetben lévő kisgyermekes családnál, és fél évre elegendő pelenkamennyiséggel könnyítenek a családok anyagi terhein. Ez nagy megtakarítás a családoknak, amit másra, életminőségük javítására fordíthatnak.

A családok kiválasztásában a kezdetektől fogva a partnerük a Katolikus Karitász, akik országos hálózatként jelen vannak az értinett családok mindennapjaiban, és el tudják juttatni hozzájuk a csomagokat.

Legyünk nagyok a legkisebbekért

A három kamion 75 raklappal, összesen 6500 csomag babylove pelenkával a platóján január 23-án érkezett meg a humanitárius szervezet székesfehérvári raktárába, ahonnan azonnal megkezdődött a regionális központokba való szétosztás. A szervezet helyi képviselői pedig eljuttatják azokat a támogatásban részesülő családokhoz. Zagyva Richárd, az országos központ vezetőhelyettese elmondta, a hátrányos helyzet alatt nem csak a mélyszegénységben élőket értjük. Életünkben bármikor történhet olyan tragédia, vagy nem várt esemény, ami miatt segítségre szorulunk. Egy családtag elvesztése, vagy esetleg ikerterhesség is hirtelen megnövelheti az anyagi kiadásokat.

„Örömmel tölt el bennünket, hogy a programot immár tizennégy éve meg tudjuk valósítani, és ebben az elmúlt évek eseményei sem akasztottak meg bennünket. Vállalatunknál a hosszútávú segítségben hiszünk, amire jó példája az Együtt a babákért programunk, a folytatás így nem marad el, reményeink szerint jövőre már a 15. jubileumát ünnepli majd a program. mondta Hittner Krisztina a dm PR és Ügyfélszolgálati csoportvezetője, aki az elő csomag pelenkák átadásában személyesen is segédkezett a szervezetnek.
75 raklap pelenkával segíti a drogéria a kisgyermekes családokat 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik