Élet-Stílus

Kiderült, ki lett Balázsék új műsorvezetőtársa Vadon Jani után

Kilenc jelöltet hallgattak meg az elmúlt hetekben.

A Balázsék című rádióműsorban tavaly decemberben jelentették be, hogy Vadon Jani 15 évnyi közös munka után távozik a rádiós műsoruk stábjából.

Új kihívások vonzzák és szeretné megvalósítani egy sor régóta dédelgetett álmát, amit megértünk és elfogadunk. Kicsit olyan ez számunkra, mint amikor egy családtagunk külföldre költözik. Nagyon szomorúak vagyunk, de a legjobbakat kívánjuk neki, és reméljük, hogy megtalálja a számításait

– olvashattuk nyilatkozatukban.

Januártól Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri duóban folytatták tovább a rádióműsort, majd több vendégműsorvezetőt meghívtak a stúdióba: egy-egy alkalommal velük köszöntötte a hallgatókat Kovácsovics Fruzsina, Puskás Peti, Gévai Juli, Ábel Anita, Ráskó Eszter, Wossala Rozina, Musimbe Dávid Dénes és Faragó Janka is. Alekosz pedig még decemberben csatlakozott hozzájuk, miután egyenesen bejelentkezett a távozó Vadon Jani helyére.

A Rádió 1 oldalán később szavazás is indult arról, hogy a hallgatók a felsorolt nevek közül dönthessenek, ki csatlakozzon Sebestyénhez és Rákóczihoz állandó műsorvezetőként.

A szavazás csütörtök este lezárult, Sebestyénék pedig a pénteki adás elején jelezték, hogy reggel hét óra után leleplezik új műsorvezetőtársukat. A hallgatók meglepetésére először Fekete Pákó szólalt meg a stúdióban, majd dobpergéssel Alekoszt mutatták be, mint a stáb új tagját, nem sokkal később viszont elárulták, hogy az egykori ValóVilág-szereplőt csupán trollkodásból hívták be ismét a műsorba, és

valójában Ráskó Eszter lett Vadon Jani utódja.

Új munkájának apropóján lapunk is megkereste a humoristát, a vele készült beszélgetést ide kattintva lehet elolvasni.

Kapcsolódó
Ráskó Eszter a 24.hu-nak: Az biztos, hogy én nem Vadon Janinak vagyok a dublőre
A Balázsék című rádióműsor új arca a 24.hu-nak nyilatkozott arról, hogyan veti majd bele magát a rádiós szerepbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik