Élet-Stílus

„Kész zűrzavar volt az életem” – mondja a tévesen halottá nyilvánított férfi, akinek a családja még hamvakat is kapott a hatóságoktól

A 22 éves Tyler Chase él és virul, csak az elvonón volt egy kellemetlen élménye, amit mind a mai napig nem hevert ki.

Egészen hátborzongató élményben lehetett része annak az amerikai férfinek, és a családjának is, akit még tavaly ősszel anélkül nyilvánítottak halottá a hatóságok, hogy valóban meghalt volna.

A 22 éves Tyler Chase – akinek a történetét az elmúlt időszakban több amerikai tévécsatorna is bemutatta – először akkor szembesült vele, hogy véletlenül halottá nyilváníthatták, amikor október elején nem tudta feltölteni étkezési utalványokkal a szociális kártyáját a hivatalban, mivel a nyilvántartás szerint már halott volt.

„Kész zűrzavar volt az életem” – nyilatkozta Chase a napokban a New York Timesnak kifejezetten zűrös, kábítószerekkel és bűnözéssel teli kamaszkorára utalva. Az édesanyja 2020-as elvesztése után a metamfetaminhoz forduló, függőségében hajléktalanná váló fiatalembert az utolsó ügyében hozott ítéletben arra kötelezték, hogy elvonóra járjon, így 2023 első felében a józanság útjára lépett. Még egy félutas házban is biztosítottak neki Oregon állam fővárosában, Portlandben, csak részt kellett vennie a kezeléseken.

A józanságért vívott harca mellett azonban az admininisztrációs hiba miatt egy bürokratikus harcban is fel kellett vennie a kesztyűt – hiszen ahelyett, hogy a felépülésére koncentrálhatott volna, a hatóságokat is győzködnie kellett arról, hogy nem halt meg.

Ráadásul a félreértés miatt még a munkakeresésben is elakadt.

Nyilvánvalóan nem igazán jelentkezhetsz úgy helyekre, hogy már halott vagy

– mondta Chase, akinek a korábbi balhéi miatt a családjával is annyira megromlott a viszonya, hogy egyáltalán nem tartotta velük a kapcsolatot. A fiatalember ezután felkereste a halálozások nyilvántartásáért felelős hivatalt is, ahol szintén értetlenül álltak előtte, amikor a személyijét mutogatta nekik.

De ekkoriban értesítették a tragédiáról a fiatalember hogylétéről semmit sem tudó rokonokat is, akik a legnagyobb megdöbbenésükre még egy hamvakkal teli urnát is kaptak a hatóságoktól.

A helyzet megoldására végül december 19-éig kellett várni, amikor a portlandi rendőrök először próbálták meg ellenőrizni az elvonókúrának otthont adó központban az akkor már hónapok óta halottá nyilvánított Chase-t.

És közben az is kiderült, hogy azért nyilvánították halottnak, mert volt az elvonón egy másik függő, aki ellopta a pénztárcáját, majd az ő tárcájával a zsebében meghalt kábítószer-túladagolásban. Tyler Chase ellopott tárcájában pedig volt egy fénykép nélküli ideiglenes személyi igazolvány is, ami miatt a hatóságok azt hitték, hogy őt találták meg holtan. (A Chase-család egyébként ennek a másik férfinak a hamvait kapta meg.)

Azt sajnos nem tudni, hogy a túladagolásban meghalt másik férfi hozzátartozóit azóta értesítették-e a tragédiáról, de a helyzet kezeléséből kiindulva nem tűnik túl valószínűnek a dolog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik