Élet-Stílus

Hűtőszekrénnyel a hátán futná le a londoni maratont, de felkészülés közben tolvajnak nézték, és lekapcsolták a rendőrök

Mivel azt hitték, hogy lopta a hátán cipelt hűtőszekrényt.

Tavasszal rendezik meg a 2024-es londoni maraton. Ahol a hazai futóversenyek ismert figurájához, Koffein Kapitánynyhoz hasonlóan furcsa jelmezeket viselő, és a kifejezetten futáshoz gyártott ruhadarabokba öltözött futók mellett egy olyan férfi is el szeretne indulni, aki ahelyett, hogy Pókembernek, vagy Big Bennek öltözne, egy hűtőszekrénnyel a hátán akarja teljesíteni a távot.

Daniel Fairbrother egészen konkrétan azzal a céllal vág neki a 42 kilométeres távnak, hogy megdönti a leggyorsabb, háztartási eszközt cipelve lefutott maraton világrekordját – amit egy másik futó, egy bizonyos Sam Hammond tavalyi maratonja óta 4 óra 52 perc és 10 másodperces eredménnyel tart nyilván a Guinness Rekordok Könyve.

Fairbrother rekordkísérletével azért ismerkedhetett meg idő előtt a széles nyilvánosság, mert a BBC-nek nemrég elmesélte, hogy milyen atrocitások érik a felkészülés közben.

A múltkor például, amikor másodjára indult el otthonról hűtővel felszerelve futni a Stevenage nevű, kelet-angliai Hertfordshire megyében található kisvárosban, akkor azért állították meg a rendőrök, mert azt hitték rá, hogy tolvaj, és lopta a hátán cipelt háztartási eszközt.

Bekapcsolták a kék villogót, feltartották a forgalmat, és megállítottak, hogy megtudják, mi a fene folyik itt. Érthető, hogy ezt csinálták, hiszen ilyet még nem láttak korábban

– emlékezett vissza a férfi, aki a cukorbetegekkel foglalkozó Diabetes UK nevű segélyszervezet számára szeretne pénzt gyűjteni az akciójával.

Ekkor az egyik rendőr lehúzta az ablakot, és azt mondta: „Megérti, hogy meg kell állítanunk. Ugye az ott egy hűtőszekrény a hátán?”

Majd a helyzet tisztázódása után már azzal poénkodtak az intézkedő járőrök, hogy „ugye tudja, hogy kaját rendelni is tud?”

Persze a rekorddöntésre készülő maratonfutó megértően áll ahhoz, hogy a rendőrök félbeszakították az edzését

„Elvárnám, hogy a rendőrség tegye a dolgát, és ellenőrizze azt, aki egy hűtőszekrénnyel a hátán rohangál. Ha még tízszer megállítanának, akkor sem bosszankodnék” – folytatta, majd azt is elárulta, hogy a hűtőt az első jamaicai bobcsapat történetét bemutató Jég veled! című filmből, egészen pontosan a bobosok által használt szánkótól kölcsönözte.

Fairbrother azonban nemcsak a szervezet számára szeretne pénzt kalapozni, hanem legjobb barátjának, az egyes típusú diabéteszben szenvedő Samnek is.

Tavaly is megpróbáltam egy kihívást vállalni, de nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Ezért megígértem, hogy idén nagyobb és erősebb leszek

– mondta a motivációjával kapcsolatban.

A hertfordshire-i rendőrség szóvivője a kellemetlen incidens után természetesen nyilvánosan is sok sikert kívánt Daniel Fairbrothernek a maratonra való felkészüléshez.

Koffein Kapitány: A szuperhős attól szuperhős, hogy kívül hordja az alsógatyáját
Interjú a hazai futóversenyek legviccesebb karakterével, aki először 175 métert futott, ma pedig már nemzetközi maratonokon is indul – bár erről a gazdatest néha csak az utolsó pillanatban értesül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik