Élet-Stílus

„Ez valóban egy szörnyű név” – az Irigy Hónaljmirigy tagja sincs odáig az együttes nevéért

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Sipos Tamás elmondta, maguk sem gondolták, hogy több mint három évtizedig kitart majd a poénból kitalált név.

A Korhatártalanul című műsor vendége volt Sipos Tamás, az Irigy Hónaljmirigy egyik énekese. A Blikk szemlézte a beszélgetést, ami során Sipos a zenei paródiáiról és ezek közé szervezett humoros tévéműsorairól ismert együttes nevéről is elmondta a véleményét.

Az tény, hogy ez valóban egy szörnyű név, ezt én is tudom

– jelentette ki a zenész. Elmondása alapján egyikük sem gondolta, hogy ilyen sokáig húzzák majd az eredetileg poénból kitalált elnevezéssel.

Ez egy furcsa név, de ennek van magyarázata. Ez a csapat egyetlen egy estére alakult, ’90 szilveszterére, és úgy volt, hogy január elsejétől nem is megy tovább. Éppen ezért nem volt nagy megfejtés, hogy milyen nevet válasszunk, ami jól legyen skandálható, jól hangzik. A lehető legnagyobb hülyeség, amely azon az estén valakinek eszébe jutott a koncert előtti három percben, az lett

– emlékezett vissza Sipos Tamás, aki elárulta: első lemezük kiadása előtt felmerült a névváltoztatás lehetősége.

’94-ben lemezszerződéshez jutottunk Szigeti Ferenc révén. Hegedűs Lacival voltak a kiadóban, aki hallani se akart erről a névről, borzasztónak, undorítónak találta, ám Feri azt mondta, hogy most már elkezdtek minket megismerni, maradjon. Szóval ha jól emlékszem, végül ő nyomta keresztül az Irigy Hónaljmirigyet.

A teljes beszélgetést itt lehet visszahallgatni.

Az Irigy Hónaljmirigy fennállásának harmincadik évfordulójára rendezett koncerten a 24.hu is ott volt 2022-ben, fotósunk képei itt találhatók:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik