Élet-Stílus

„Volt két idegen, aki hirtelen…” – Mikes Anna és Krausz Gábor szívecskés fotót posztoltak

TV2
TV2
Együtt vacsoráztak.

Krausz Gábor a minap a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében osztott meg egy közös fotót Mikes Annával, akivel együtt vacsorázott. Képükhöz mindössze annyit írt,

Volt két idegen, aki hirtelen…❤️

Ez a sor a Zserbó Szépség és a szörny című dalából származik, amire Krauszék együtt táncoltak a Dancing with the Starsban, elmondásuk szerint pedig ez volt az egyik kedvenc produkciójuk.

A séf egyébként év végén beszélt arról, hogy a Tóth Gabival lezárult a válóperük, mindenben sikerült megállapodniuk. Ebben az interjúban a Mikes Annával való kapcsolatára is kitért, akivel mint mondta, már a táncos műsor kezdete előtt tisztában voltak azzal, hogy össze fogják őket boronálni.

Ezzel azért nem foglalkoztunk, mert a táncra fókuszáltunk, és nem akartunk extra szimpátiapontokat sem, ezért nem is nyilatkoztunk egyszer sem ezzel kapcsolatban. Mivel rengeteg időt töltöttünk együtt, fontos volt, hogy szimpatizáljunk egymással. Nagyon sok mindenről beszélgettünk, jól kijöttünk egymással, mint két közeli barát. Ahogyan bekerültem a műsorba, szükségem is volt erre a sok beszélgetésre és a lelki támaszra, ebben pedig Anna abszolút partner volt. Számítottunk arra, hogy összehoznak minket, hiszen ez a műsor velejárója, de szerintem jól kezeltük a szituációt

– mondta akkor.

Kapcsolódó
Hivatalosan is elvált Tóth Gabi és Krausz Gábor
Békésen zajlott a válóper, ha nem reggel tartották volna meg, még koccintottak is volna a séf szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik