Élet-Stílus

Németh Kristóf: Nálunk azért nem jön össze a Nyerő Páros évek óta, mert folyton szaporodunk

Katona László / RTL
Katona László / RTL
A színészt és feleségét már hívták szerepelni az RTL celebpáros reality-jébe, de eddig nem tudták elvállalni.

A #Bochkor szilveszteri különkiadásában a műsorvezető Bochkor Gábor és vendégei, Oroszlán Szonja, Risztov Éva, Kabát Peti és Németh Kristóf egyebek mellett a múlt év legsikeresebb tévéműsorairól is beszélgettek, ekkor jött szóba a Nyerő Páros is. Az RTL-es sztárpárshow szereplőivel kapcsolatban Bochkor azt mondta, „annyira lehullik az álarc, hogy egy művészről, egy előadóról megfordul a véleményed örökre”. Hozzátette: szerinte emiatt nagyon veszélyes játék a műsor.

Oroszlán Szonja azt mondta, őt hívták már a műsorba, amikor éppen senkije nem volt. Ez után Németh Kristóf felidézte, feleségével, Szikriszt Zitával 2018-ban részt vettek egy hasonló műsorban, a TV2-s A legbátrabb páros című kaland-reality-ben.

A feleségemmel mi a szerelmünk hajnalán szerepeltünk egy ilyenben, ahol extrém próbatételek, kiszavazás meg egyebek voltak, és ezt mi imádtuk. Nálunk csak logisztikai kérdés évek óta a Nyerő Páros, mert folyton szaporodunk, és ez bizonyos dolgoknak gátat vet

– mondta nevetve a színész.

Németh Kristófnak múlt nyáron született meg legkisebb gyereke, pár hónappal később közös fotót is posztolt mindhárom fiával.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik