Majka az RTL-hez igazol – közölte a csatorna pénteken. Mint írják, a rapper-műsorvezetőt a nézők már 2024 második felében, új szerepben láthatják a képernyőn.
„Nagyon örülünk, hogy hosszú évek után Majka visszatér az RTL-hez, amit joggal nevezhetünk az anyacsatornájának, hiszen ismertsége és műsorvezetői karrierjének indulása is hozzánk kötődik. Többet egyelőre nem árulhatok el, de izgalmas műsorokban fog visszatérni az RTL képernyőjén, ami nem csak a nézőinknek, de Majkának is újdonságot jelent majd” – mondta Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese.
16 év után új kalandokat keresek a kereskedelmi televíziózásban, és visszatérek az RTL-hez, ahol egy régi-új csapat vár. Alkotó emberként mindig új impulzusokra van szükségem, és most az RTL-nél látok garanciát arra, hogy olyan műsorokban szerepeljek, ahol a néző is jól szórakozik, és én is jól érzem magam. 21 évvel ezelőtt innen indultam el a ValóVilágból a való világba, és ha jól számolom az életkorom, még az is lehet, hogy innen megyek nyugdíjba
– írta Majka a közösségi média oldalán.
Majka 2002-ben az RTL képernyőjén tűnt fel először a ValóVilágban, ahol a valóságshow második helyezettje lett, majd ezt követően a VV műsorvezetőjeként, illetve színészként és rapperként folytatta a karrierjét. A reality után 2004-ben a Cool TV műsorvezetője volt, de többször szerepelt például a HetiHetesben is. Később televíziós karrierjét más csatornáknál folytatta, volt a Viasat3-nál, 2010-től pedig a TV2-nél dolgozott, ahol először az Ezek megőrültek! című műsort vezette. Később egyebek mellett A nagy duett, a Rising Star, a Star Academy, a Ninja Warrior Hungary, a Bezár a bazár! és a Zsákbamacska műsorvezetője volt. 2013-tól a Sztárban sztár egyik zsűritagja.
Pápai Joci is követte őt: