Élet-Stílus

„Ki akartam élvezni!” – 30 férfivel randizott az elvált nagymama

Michelle Hernandez húsz évig volt együtt gyerekkori szerelmével, nem tudta megtapasztalni, milyen a szinglilét.

Michelle Hernandez húsz évig volt együtt gyerekkori szerelmével, míg el nem váltak egymástól. A párnak gyereke született, és azóta unokájuk is, de az 54 éves nő soha nem tapasztalta meg, milyen egyedülállóként élni.

A Mirror azt írja, hogy Hernandez a válás után elhatározta, hogy 30 különböző férfivel fog randevúzni.

Kimaradtam a szinglilétből, ki akartam élvezni!

– mondta.

Az arizonai Goodyearben élő nő elindította a „30-as projektet”, az első hat hónapban már rögtön 27 férfinél tartott.

A legtöbb férfivel társkereső appokon ismerkedett meg, a fél év alatt például csónakázni vagy szabadulószobába is elvitték, de még Las Vegasba is elmehetett az egyik a randipartnerével.

Egész életemben nem volt lehetőségem randevúzni, sőt még férfi barátaim sem voltak. A randiprojektem egy módja volt annak, hogy új barátságokat kössek férfiakkal és kilépjek végre a komfortzónámból. Ez sikerült is

– mondta Hernandez, aki végül elérte a 30-as számot és befejezte a kihívást.

A nagymama elismerte, hogy volt néhány kapcsolat, amely után nehéz volt a szakítás, de már sokkal boldogabb.

Sokat segített abban, hogy emberként fejlődjek, és magabiztosabb legyek.

– mondta, hozzátéve, hogy mindenkinek ajánlja, hogy próbálja ki ezt a „terápiás módszert”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik