Élet-Stílus

Féltékenységből alkohollal leöntötte és felgyújtotta férjét – videó

A nő azt mondja, önvédelemből cselekedett.

Biztonsági kamera rögzítette, ahogy egy brazil nő, Ana Maria Paixao előbb alkohollal leöntötte, majd egy öngyújtóval felgyújtotta férjét, Andre Luiz de Amorim Chapetát Rio de Janeiróban. A férfit még kórházba szállították, de életét már nem lehetett megmenteni, négy nap múlva meghalt – írta a Mirror.

A felvételen látszik, ahogy az égő férfi a fürdő felé fut az üzlethelyiségből, vízzel próbálja meg eloltani a lángokat, de így is súlyos sérüléseket szenvedett.

Az eset miatt a nőt letartóztatták, de később szabadult, mert a bíróság még nem döntött az előzetesbe kerüléséről.

Amit ő mond, az nem az, amit a képek mutatnak

– mondta a rendőrfőnök, Andre Luiz. A feleség ugyanis azzal védekezik, hogy a felvételen az még nem látszik, de önvédelemből cselekedett, a videón azonban az látszik, hogy a férfi, akivel több mint 30 éve alkotott egy párt, ül egy székben, mire a nő odalép, leönti és felgyújtja.

A nő állítólag féltékenységből ölt, ismertette a rendőrség, de további részleteket nem árult el.

„Kegyetlen eszközökkel elkövetett gyilkosság” miatt nyomoznak, vagyis a gyilkos „intenzív és szükségtelen szenvedést okozott áldozatának” ahhoz, hogy elérje a célját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik