Élet-Stílus

Alvás körüli tévhitek, amelyeknek ne dőljünk be

Getty Images
Getty Images
Az alvással kapcsolatosan számos tévhit terjed, ezeket próbáljuk meg most eloszlatni.

1. Csend kell a jó alváshoz

Ez nem teljesen igaz. Persze egy ütvefúró mellett nem lesz zavartalan az alvás, de a síri csend is túlzás. Valamennyi zaj, például egy zivataré, ventilátoré inkább segít, mint gátol a pihenésben.

2. Egy ital lefekvés előtt segíthet

Ez sem igaz. Bár egy kevés alkohol segíthet elálmosodni, és így hozzájárulhat a gyorsabb elalváshoz, de alvásunk minősége romlik tőle. Illetve, mint tudjuk, az alkohol vízhajtó hatású, emiatt éjszaka majd többször ki kell mennünk a mosdóba, ami megzavarja az alvásunkat.

3. Akkor a tej segít

A gyerekeket gyakran itatják hideg vagy meleg, mézes vagy sima tejjel lefekvés előtt. Az a hír járja ugyanis, hogy attól hamarabb elalszanak. Pedig erre nincs tudományos bizonyíték. Némiképp fokozza ugyan az alváshoz szükséges melatonin hormon termelését, de nem olyan mértékben, hogy az valóban hatással legyen az alvásra.

4. A napközbeni alvás árt

Nem, sőt! Egy napközbeni rövid, 20 perces, de legfeljebb fél órás szundi kifejezetten pihentető és hasznos lehet. A tudomány szerint nem véletlen, hogy délutánra elálmosodunk, egy ilyen rövid szieszta alatt pedig nem érjük el a REM-fázist, vagyis a mélyebb alvás szintjét.

5. Csak melegben tudunk jót aludni

Bár hangulatosabbnak tűnhet egy jó meleg szobában elaludni, tanulmányok arra mutatnak rá, hogy a szervezetünknek ez nem a legjobb. Alvás közben csökken a testhőmérsékletünk, a meleg viszont ebben zavart okozhat, és ez felébredésekkel zavarhatja meg az éjszaka nyugalmát.

6. Hozzászokik a szervezetünk a kevesebb alváshoz

Kutatások azt mutatják, hogy az alvásmegvonásnak mind rövid, mind hosszú távon negatív hatása van a szervezetünkre. A hetek vagy hónapok óta tartó kevés alvással úgy érezhetjük, hozzászoktunk az alváshiányhoz, de ez az állapot rontja a teljesítőképességet, a memóriánkat, a döntéshozatalunkat, a koncentrációt.

7. Bárányszámolgatás segít, ha nem tudsz elaludni

A szakemberek szerint, ha 20 percen túl sem tudunk elaludni, ne forgolódjunk, jobban tesszük, ha nem erőltetjük az alvást, hanem felkelünk, olvasgatunk, nyugtató zenét hallgatunk egészen addig, amíg el nem álmosodunk.

8. 8 óra alvásra van szükség, hogy kipihenjük magunkat

Ez így nem teljesen igaz. Általánosságban talán elmondható, de az egyéni alvásigényt számos tényező határozza meg: genetika, életkor, valamint az, hogy napközben mennyire aktív életet élünk. És nemcsak az órák számítanak, hanem az alvásunk minősége is, hogy megszakadozik-e az alvásunk az éjjel.

9. Mobilnyomkodás, tévézés

Sokan lefekvéskor, vagy ha valamikor felébrednek, úgy próbálnak meg újra elaludni, hogy a telefonjukat nyomkodják, tévét néznek. Ugyanakkor a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a digitális eszközök által kibocsátott kék fény éppen, hogy akadályozza az alvást segítő hormon termelődését.

Hirdetés

Feszültség? Alvászavar? – Sedacur forte

A Sedacur forte a valeriána, komló és citromfű kivonatát tartalmazó, vény nélkül kapható gyógyszer, amely napközben oldja a feszültséget, este segíti az elalvást és a nyugodt éjszakai pihenést. Klinikailag igazolt hatású. Nappal nem álmosít, nincs negatív hatással az autóvezetésre, és nem befolyásolja a koncentrációt sem. 30 és 60 szemes kiszerelésben is elérhető.

 

Vény nélkül kapható gyógyszer

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A cikk a Phytotec Hungária Bt. támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik