Élet-Stílus

„Tudta, hogy jó helye lesz a kislánynak” – lánya örökbefogadásáról mesélt Miklósa Erika

rtl
rtl
Tisztán emlékszik a napra, és azt mondja, roppant nehéz pillanatokat éltek át.

Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában járt Miklósa Erika, aki a The Voice című műsorban coachként szerepel manapság. Kadarkainak arról mesélt az énekesnő, hogy férjével való megismerkedésükkor azonnal felvetődött az örökbefogadás gondolata. Lányuk, Bíborka már nyolc éve a családjuk tagja.

Így emlékezett vissza Miklósa arra, mikor a lány hozzájuk került:

„A nyílt örökbefogadásnál alá kell írni egy olyan szerződést, amiben lemond a biológiai szülő a gyermekről, mi pedig vállaljuk” – fogalmazott az énekesnő, elmesélve, találkozott is lánya biológiai anyjával.

Én annyira hálás voltam neki, nagyon! Borzasztóan együttérző tudok lenni, és láttam rajta ezalatt a másfél, két óra alatt, amíg ez az egész procedúra lezajlott, hogy keményen tartotta magát, és nem is mert ránk nézni. Katatón mondta az adatokat, mi meg tiszta izgalommal és boldogsággal ültünk ott. Amikor a névről volt szó – ugye volt egy hozott neve –, mi azt Bíborkára változtattuk, illetve megtartottuk az ő hozományát, a kis Éva nevet is, amit a biológiai édesanyja adott neki születésekor. Kerestem a helyét annak a pillanatnak, hogy megkérdezzem, hogy megölelhetem-e búcsúzóul. Végül ő kérdezte meg, és nagyon köszönte, tudta, hogy jó helye lesz a kislánynak. Ölelkeztünk, és akkor úgy feltört belőle a zokogás, az egész úgy felszakadt. Nehéz pillanat volt

idézi Miklósát szemléjében a story.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik