Élet-Stílus

„A speciális az speciális” – Alekosz szerint Varsányi Rékának nem kellene fejtegetnie kettejük kapcsolatát

TV2
TV2
A vagyonőr nem érti, miért merül fel bárkiben is kérdésként, szereti-e Varsányit.

Negyedik hete tart már az Ázsia Expressz idei évada, ahol Alekosz és Varsányi Réka is versenyeznek. A vagyonőr viselkedése a párjával szemben többeknél kiverte a biztosítékot a verseny alatt, Kucsera Gábor például a napokban már nem tudta szó nélkül hagyni az egyik beszólását, melynek alkalmával „masszívnak” nevezte Varsányit.

A páros a minap a reality kibeszélő-műsorában vendégeskedett Hegyes Berciékkel és a nemrég kiesett Kunovics Katinkáékkal, ahol szó esett arról a bizonyos speciális kapcsolatról is.

Varsányi elmondta, hogy a verseny egy pontján már igencsak úgy érezte, hogy megcibálták a körülmények, és a kettejük közötti bizonytalanság, mire Alekosz a következőkkel reflektált:

Itt az a gond, hogy a Réka meg van arról győződve, hogy én tartom bizonytalanságban. Mikor én egy teljesen egyenes, nem ferde, érzéseimet kinyilatkoztató – felé is – ember vagyok. Mi a kérdés? Én nem is értem. Meg lett mondva, hogy speciális. De hogyha ez meg lett mondva, akkor miért kérdés utána a számára? Én ezt a mai napig nem értem. A speciális az speciális. Nem kéne megfejteni. Ő meg akarja. Miért? Ennél nagyobb mozgásteret egy nő nem kaphat, örüljön neki!

Ördög Nóra ezt hallva kiemelte, szerinte a műsorban látszik, hogy Varsányi tűzön-vízen átmenne Alekoszért, a görög celeb viszont jóval kevéssé osztozik ezen hozzáálláson. Utóbbi kijelentette, Varsányinak csak konkrétan meg kellene fogalmaznia, mit akar, és akkor meg is kapná.

Hát téged, na! Miért olyan rohadt nehéz ezt felfogni másfél éve?

– tette fel a kérdést Varsányi.

A beszélgetés ezen pontján Völgyi Zsuzsi jelezte Alekosznak, hogy a párja minden bizonnyal a szeretetére vágyik, mire a vagyonőr azt felelte, Varsányi „szeretve van”, és nem érti, ez miért merül fel kérdésként bárkiben is.

Varsányi Réka egyébként nemrég egy podcastműsorban árulta el, hogy úgy döntött, végleg szakít Alekosszal, miközben a vagyonőr a napokban azt állította egykori barátnőjéről, hogy minden este le volt részegedve, amikor nem forogtak a kamerák.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik