Nagy-Britannia délnyugati csücskében, az elképesztő szépségű kis falu, St Mawes mellett vásárolt magának 2020-ban egy második otthont a londoni Rebecca Tidy, de a beilleszkedése nem úgy sikerült, ahogy remélte.
„A turizmus bevételt hoz, ezért azt gondolhatnánk, az emberek tárt karokkal fogadják a második otthonok tulajdonosait. De ez közel sincs így” – meséli a kisgyermekes anya.
Egy borzalmas férfi az egyik boltban kiabálni kezdett velem, miután meghallotta, hogy zabtejet kérek. Azt mondta, menjek vissza Londonba, ha »ezt az előkelő szart« akarom
– mondta a Faboulosnak, és nem csak ez az egy atrocitás érte, más helyiek is beszóltak neki.
Nem a zabtej miatt, a gond forrása mélyebben gyökerezik. Cornwallban egyre nagyobb problémát okoz, hogy mások befektetési célból felvásárolják a helyi házakat, felújítják őket, mindezzel felverik az árakat, nemcsak az eladó ingatlanokét, hanem a bérbe adhatókét is. Sok helyi azt érzi, megérkeztek a gazdagok, akik miatt meredeken nőni kezdtek a megélhetési költségek.
Tidy sem személyes használatra vásárolta meg az ingatlant, hanem hosszú távú befektetésként tekint rá, nyaralóknak adja bérbe, a bevétellel pedig a londoni otthonának jelentős jelzáloghitelének törlesztéséhez járul hozzá.
Azt mondja, ő nem gazdag, nagy kockázatot vállalt a ház megvásárlásával, amit saját kezűleg, a kisbabája mellett újított fel a koronavírus okozta lezárások idején. Még jobb minőségben is, mint a londoni lakása áll.
Az anyuka megérti, miért mondta azt a sztárchef Gordon Ramsay, hogy imádja Cornwallt, de nem bírja elviselni az ottaniakat. Tidy szerint ez azért lehet, mert az ottaniak csak panaszkodni tudnak, ha viszont valamelyikőjüknek megvenné az ingatlanát egy befektető, elképesztő számokat mondanak be, vagyis leginkább ők tehetnek arról, hogy ennyire megnövekedtek az árak.
Miközben sok cornwalli ragaszkodik ahhoz, hogy az ő életük a legnehezebb (…),a turistákra fejős tehénként tekintenek. A helyiek nevetséges összegekre fejnek meg minket, legyen szó akár túlárazott építési munkáról vagy egy 19 fontos [8300 forintos] fish&chipsről.
Tidy mindezek mellett azt is hozzátette:
Bár gyönyörű ez a tengerparti város, én soha nem szállok meg a nyaralómban. Nem vagyok egy tengerparti típus. Nem vonz a homok, a tenger, a szörfözés.