Élet-Stílus

„Van, hogy ezzel álmodom” – Henry Kettnert máig kísérti a feladat, amit feladott a Nyerő Párosban

RTL
RTL
Újra és újra 50 méter magasban találja magát.

A Nyerő Páros legutóbbi adásában Boráros Gáborék és Henry Kettnerék kerültek veszélyzónába: utóbbiak több ponttól is elestek, miután a youtuber feladta az egyik játékot a tériszonyára hivatkozva. Mivel a szimpátiaszavazáson Borárosék (illetve elsősorban a sportoló kedvese, Jákli Mónika) kaptak több szavazatot a többi pártól, Kettnernek és menyasszonyának, Kiss Rebekának kellett távoznia a versenyből.

A pár ma a Reggeliben vendégeskedett, ahol a youtuber elárulta, máig kísérti a feladat, amit kénytelen volt feladni 50 méter magasban.

Feladtam, és azért estünk ki. Nekem ilyenkor idő kell, hogy ezt feldolgozzam. Nem most volt ez, de még mindig van, hogy ezzel álmodom, hogy ott állok, meg kéne csinálnom, de nem tudnám

– mondta Kettner, hozzátéve, szerinte az adás nem adta vissza azt, mennyire magasan voltak valójában.

Kiss Rebekának a vőlegényével ellentétben nem volt problémája a magassággal, sőt, jelezte is a csatorna felé, hogyha lesz következő évad, feladattesztelőként is szívesen segítené a csapatot.

Kapcsolódó
Nyerő Páros: Henry Kettnerék kiestek
Joe és párja után ők a következők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik