Élet-Stílus

Zalatnay Sarolta Azahriah-ról: Simán igent mondanék neki, ha vokalistákat keresne

Vasvári Tamás / MTI és Czeglédi Zsolt / MTI
Vasvári Tamás / MTI és Czeglédi Zsolt / MTI
Az énekesnő szerint a fiatal zenész olyasvalaki, aki irigylésre és nem irigységre méltó.

Azahriah körül igencsak felgyorsultak az események az elmúlt hetekben: miután elkapkodták a jegyeket az első Puskás Arénába szóló koncertjére, napokon belül meghirdették a második, majd a harmadik fellépését is a helyszínre, amelyek ugyancsak teltházasnak ígérkeznek. Ezzel párhuzamosan kiderült, hogy nemcsak a főcímdalt énekli a Valami Amerika-sorozatban, hanem részese is lesz majd a cselekménynek.

A komoly mérföldköveket elérő énekes teljesítményéről nemrég Csepregi Éva, Zámbó Jimmy fia, Szebasztián és Lakatos Márk is elmondták a véleményüket. Hozzájuk csatlakozott most Zalatnay Sarolta is, aki a Borsnak fejtette ki gondolatait.

Nem kerülte el a figyelmemet, hiszen nem a Holdon vagy a dzsungel közepén élek. Bevallom, eleinte fel-felszaladt a szemöldököm, hiszen még akkor sem mindig értettem a dalszövegeit, ha erősen koncentráltam. Ugyanakkor azt első hallásra észrevettem, hogy ez a fiú valami egészen újat, valami nagyon bátrat hozott be a zenei palettára és ezért már önmagában is tiszteletet érdemel. Tizenkilencre húzott lapot és hatalmasat nyert

– magyarázta az énekesnő, üzenve azoknak is, akik kritizálják a fiatal tehetséget.

Azahriah olyasvalaki, aki irigylésre és nem irigységre méltó. A kettő között hatalmas különbség feszül. Aki kritizálja, legyen szó akár korombéli zenészről, az egyszerűen nem érti, hogy a világ folyamatosan változik, és ezzel a zenei ízlés és az igények is változnak. Arról, hogy mi érdemel sikert, nem az egyén, hanem a közönség dönt és esetében a közönség döntött. Nem fanyalogni kell, hanem utána csinálni. Ha pedig ez nem megy, akkor illenék csendben maradni.

Zalatnay hozzátette, hogy bár talán kevesen vannak így, ő világ életében imádott vokalista lenni, hiszen többek mellett Joe Cocker és Elton John mögött is énekelhetett a színpadon. Nem lenne ellenére az sem, ha Azahriah keresné fel hasonló lehetőséggel.

Egyébként simán igent mondanék ennek a 21 éves kölyöknek is, ha vokalistákat keresne. És hogy miért? Naná, hogy azért, hogy osztozhassak a sikerében és még egyszer láthassak a színpadról több mint hatvanezer embert. És még mielőtt a nagyokosoktól megkapnám, hogy álmodik a nyomor, ezt csak példának szántam arra vonatkozóan, hogy azért mert idősebbek vagyunk, nem kell elfelejtenünk tisztelni az új generációt és az érdemeiket és bevallani, hogy szeretnénk visszapörgetni az idő kerekét és háromszor egymás után megtölteni a Puskás Arénát

– tette hozzá.

Kapcsolódó
Csepregi Éva Azahriah-ról: Aki őt bántja, a közönséget bántja
Szerinte az énekes nagyon jól ráérzett a magyar lélek ritmusára a nyelven keresztül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik