Élet-Stílus

Ázsia Expressz: Alekosz ráhajtott Kecskés Enikőre, Varsányi Rékát és Kafiya Rea Millát is kiakasztotta

A modell csapattársa azt mondta, a legközelebbi ilyennél fel fogja szólítani a görögöt, hogy inkább ne beszéljen a kolléganőjéhez.

Az Ázsia Expressz legutóbbi adásában Alekosz Kecskés Enikőt próbálta megkörnyékezni: a hajsza előtti vacsora alkalmával azt mondta a modellnek, igyanak meg valamit, hogy közben tanácsokkal láthassa el. Az invitáció után a görög arról érdeklődött a modellnél, hogy a csapattársa, Kafiya Rea Milla mit csinál majd, amíg ők ketten beszélgetnek, hiszen meglehet, éjszakába nyúlik majd az eszmecseréjük.

Mindezt egyébként Alekosz barátnője, Varsányi Réka is végighallgatta, aki egy korábbi adásban kifejtette, mennyire bántja, hogy a vagyonőrrel csak nyitott kapcsolatuk lehet.

Kecskés Enikő végül nem várt, és Kafiya Rea Millával elindultak a szobájukba. Az odaúton utóbbi kijelentette, hogy amíg ő versenyben van, a kolléganője senkivel nem fog összejönni, főleg Alekosszal nem.

Én nem tudom, mit gondol magáról! Ott ül a Réka! Mit akar mondani? Miről akar beszélni? Nem kell. Ha megint ilyeneket mond, megmondom neki, hogy kérlek szépen, ne beszélj Enikőhöz

– mondta a modell, majd hozzátette, nem tetszik neki, hogy Alekosz drámát akar csinálni, részt venni pedig főleg nem akar benne.

Miután a görög kosarat kapott, a párjával ők is visszavonultak a szobájukba, ahol Varsányi ismét hangot adott a nemtetszésének.

– Forszírozod, hogy menjenek, essenek ki. De én nem akarom, hogy kiessenek! Azt akarom, hogy legyenek itt, amíg én is itt vagyok, hogy lássam.
– Na. Fantasztikus!

– zárták rövidre a vitájukat.

Kapcsolódó
Ázsia Expressz: Alekosz a barátnőjét hibáztatta, amiért nem sikerült légyottot egyeztetnie a szállásadójával
A görög azt kérte Varsányi Rékától, írja be a fordítóprogramba, hogy ők ketten csak testvérek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik