Élet-Stílus

Hogy került egy autó egy tó közepén lévő, apró szigetre?

Reddit / DyllanTheBlueOcean
Reddit / DyllanTheBlueOcean
Fura dolgokra bukkanhat az ember, ha a Google térképét böngészi. Egy Chicagohoz közeli tó közepén például egy ezüstszínű autó áll egy akkora szigeten, amekkorán éppen csak elfér.

Fura története van annak az autónak, amelyik az illinosi Ottawában, egy tó közepén egy aprócska szigeten áll – írja a Mirror című brit bulvárlap.

Az autó legalább nyolc éve van a tó közepén, a Google Street View-n ugyanis 2015-ös róla a legrégibb fotó. A közösségi portálokon évek óta terjednek képek az autóról, azt már sikerült megállapítani, hogy egy 2001-es kiadású Volvo S80-as, így a kis szigetet egy ideje már Volvo-szigetként jegyzi a Google térképe.  Azt azonban soha senki sem tudta megmagyarázni, hogyan kerülhetett a tó közepére. Eddig.

A tó és a körülötte fekvő terület az ottawai Scott Mann tulajdona. A férfinek két autójavító műhelye is van a városban, és ahogy az irodavezetője, Tiffany Warren egy helyi lapnak nyilatkozva fogalmazott, rengeteg fura ötlete.

Warren azt mondja, Mann eredetileg azért helyezte el a Volvot a tó közepén, hogy tartson egy versenyt, melynek lényege: ki tudja-e bárki találni, hogyan került az autó a tó közepére. A tó maga azonban egy elárasztott bánya, vagyis elég veszélyes hely, Mann pedig belátta, hogy az elsőre viccesnek gondolt fejtörője egyeseket arra sarkallhat, hogy veszélybe sodorják magukat, ezért aztán felfedte a titkot.

Az aprócska Volvo-sziget eredetileg félsziget volt. Mann egyszerűen begurult a kocsival a félsziget végére, aztán földhidat kiásták egy markolóval, a félszigetből csak egy apró szigetet hagyva. Az autó alighanem örökre fogságba esett a víz közepén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik