Élet-Stílus

Tóth Gabi elkészítette „élete talán legfontosabb dalát” Átkozott nyár címmel

TV2
TV2
Már a klip is leforgott.

Tóth Gabi nemrég az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy leforgott legújabb, Átkozott nyár című dalának klipje. Mint írta, az említett szám nagyon fontos a számára, ebben foglalta ugyanis össze mindazt, ami az elmúlt időszakban történt vele.

Leforgattam a legújabb dalomhoz a klipet… Szabó Zével írtunk egy számomra nagyon fontos dalt… talán az eddigi legfontosabb dalom.. »Átkozott nyár« címmel! Én ebben a dalban fogalmaztam meg mindazt, ami az elmúlt időszakban történt velünk…Hamarosan ti is hallhatjátok

– fogalmazott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

Az énekesnő magánéletében egyébként komoly változás történt a nyáron. Augusztus 9-én két majdnem teljesen egyforma közleményben jelentették be Krausz Gáborral, hogy hat együtt töltött év után lezárják a kapcsolatukat. Hangsúlyozták, hogy a kislányukat, Hannarózát továbbra is közösen nevelik majd, a séf viszont a posztjában felhasznált egy mondatot, amit az énekesnő kihagyott a saját bejegyzéséből:

Időnként furcsa meglepetéseket, kellemetlen fricskákat tartogat az élet

– írta Krausz.

Tóth Gabi akkoriban, illetve a későbbiekben is több ízben fellépett a Fricska Táncegyüttessel, az egylet egyik tagjával, Papp Máté Bencével pedig a bejelentés másnapján együtt látogattak el a Kárpát-Haza Kulturális és Gazdasági Konferenciára. A rendezvényen közös fotó is készült róluk, amit Pócs János fideszes politikus osztott meg a Facebook-oldalán. Az énekesnő egy későbbi koncertjén azt mondta a közönségének, sok támadást kap, amiért mer önmaga lenni, szabadon szeretni és felvállalni magát. Nemrég a Sztárban Sztár leszek! élő adásában is elérzékenyülve beszélt arról, hogy mostanában sokat bántották.

Kapcsolódó
„Hú, engem sokat bántottak mostanában” – Tóth Gabi hangja elcsuklott, alig tudott zsűrizni
Erőt vett magán, és könnyeit visszatartva mondta el véleményét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik