Élet-Stílus

Tóth Andi: Sosem tudtam mit kezdeni azzal, ha valaki nem tart szépnek

TV2
TV2
„Mondjuk azzal sem, ha valaki annak tart” – tette hozzá.

Tóth Andi hétfőn megosztott magáról egy képet az Instagramján, a poszt szövegében pedig arról ír, mit jelent neki a szépség.

A szépség a tökéletesség ellentéte. Az önbizalom, a magabiztosság és a kisugárzás. Sosem tudtam mit kezdeni azzal, ha valaki nem tart szépnek. Most legyek szomorú? Mondjuk azzal sem, ha valaki annak tart. Annyiszor elmondtam már, a szépség relatív

– írja a bejegyzésben, amit azzal folytat: tele a média azzal, ki hogy néz ki. „Hízott, fogyott, átesett valamilyen műtéten, milyen színű lett a haja. Aztán többszázan erről beszélnek. Na ez szomorú” – fogalmaz az énekesnő.

Tényleg nehéz önbizalommal rendelkezni egy olyan világban, ahol tolják bele az arcodba a TÖKÉLETESSÉGET. Ami nem is létezik. És ha kilógsz belőle, nem vagy elég jó. Sosem követtem semmilyen trendet. Jól érzem magam. Ez elmondható rólad is?

Azt már tudjuk, hogy Mester Tamás szépnek tartja Tóth Andit, legalábbis egy korábbi kommentjéből ez szűrhető le.

Kapcsolódó
„Rottweiler akarok lenni” – írta Mester Tamás Tóth Andi fotóihoz, melyeknek egyikén szájon nyalja a kutyája
A képeken melletti posztban egyébként csillagjegye sajátosságairól írt az énekesnő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik