Élet-Stílus

„Az ember visszakapja az élettől, ha lehurrogja más gyerekét” – Mészáros Norina összefoglalta, milyen volt a repülés két és féléves lányával

TV2
TV2
Rebeka a többi utasnak is ízelítőt adott a dackorszakából.

Mészáros Norina nemrég az Instagram-oldalán számolt be arról, hogyan élte meg a kislánya élete első tengerentúli repülését. Mint mondta, Torontóba indultak el Rebekával, hogy kövessék Kanadába a másfél éves kislány apját, Young G-t.

Átszálással mentünk, picit ez megrémisztett, de a kis gépen végig aludt hálisten, mivel az alvásidejében repültünk, bár ez nem volt biztosíték. Aztán a holland terminálban azért már nagylányoskodott és megmutatta a dackorszaka »szépségeit«. Nem akarom, én csinálom… a sok nem, nem…. Például nem akarta megfogni a kezem, satöbbi, de próbáltam vele sokat sétálni és felkészültem egy kis bőröndnyi játékkal

– magyarázta a médiaszemélyiség.

Mészáros hozzátette, sok munkája volt abban, hogy a háromórás várakozási idő viszonylag gyorsan eltelt, a következő, közel hét és félórás repülőút viszont már nem volt egyszerű vállalás.

Rebe elkezdte rugdosni az előttünk ülő székét és nem akarta abbahagyni, már mindent megpróbáltam, nem hittem el, hogy az ember visszakapja az élettől, ha véletlen vele történt meg ez és lehurrogta más gyerekét. Cuki volt az előttünk ülő szerencsére… Na, Rebe úgy hagyta abba, ha nem szóltam rá.

Mint mondta, az út hátralévő részében babázás, rajzolás, tabletezés és sok séta várt rájuk a gépen, majd végül el is aludtak.

Leszálláskor tért magához, féltem ,hogy nagyon fáradt lesz és cipelnem kell, de nagyon jól kelt és segített nekem mindenben. Apával való találkozás 1,5 hét után pedig csupa boldogság volt

– zárta beszámolóját.

A teljes bejegyzést ide kattintva lehet megnézni.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik