Élet-Stílus

„Nem biztos, hogy ez fricska volt” – Krausz Gábor Azahriah-dalra táncolva kezdett a Dancing with the Starsban

tv2
tv2
Állítólag személyes szálat is belevittek a produkcióba.

Krausz Gábor is színpadra lépett Mikes Annával a Dancing with the Stars szombat esti adásában, ahol meggyőzte arról a zsűrit, hogy a konyhán kívül a parketten is megállja a helyét. Tették mindezt egy Azahriah-számra (Introvertált dal – ami már csak azért is érdekes, mert Krausz introveráltnak tartja magát).

Azt kell mondjam, nem mozogtál idegenül a terepen. Ügyes voltál, azt kell mondjam, van ritmusérzék, lendület, kicsit olyan volt ez a koreográfia, mint amikor a hűtőszekrényt kinyitod, és főzzünk abból, amit ott találunk. Én láttam mindenféle dolgot

kezdte Ördög Nóra, majd a mellette ülő Szente Vajk megjegyezte, néptáncot is látott a produkcióban. Ördög érdeklődött, mi volt a táncban a személyes szál, amivel Lékai-Kiss Ramóna felkonferálta a párost:

Volt benne néptánc, erre utaltál a felkonfodban, Rami? Hogy volt egy kis személyes szál? Nem biztos, hogy ez egy fricska volt, szerintem meg akarták mutatni a Gáborék, hogy mindent tudnak

– utalhatott Krausz Tóth Gabival való szakítására, utóbbi ugyanis néptáncos elemekkel színesíti saját fellépéseit, amihez a Fricska Táncegyüttes segédkezik. A pár szakításakor Krausz ráadásul ezt szőtte bele szétválós posztjukba: „Időnként furcsa meglepetéseket, kellemetlen fricskákat tartogat az élet”.

Krauszék tánca itt nézhető vissza.

Az első adásban Simon Kornélék estek ki:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik