Élet-Stílus

Simon Kornél a kiesésről: Más a trend, más szelek fújnak, szerintem benézte a zsűri

tv2
tv2
A színész nem leplezte csalódottságát.

Mint azt megírtuk, Simon Kornél és Szőke Zsuzsanna távoztak a Dancing with the Stars első adásából, ugyanis ők kaptak a legkevesebb szavazatot a nézőktől. Meglehetősen kevés pontszámmal jutalmazták őket már korábban is Ördög Nóráék a zsűriből, kevesellték ugyanis a konkrét táncmozdulatokat, sok volt szerintük a történetmesélés. Simon annyira csalódott volt a kiesés után, hogy kommentálni sem kívánta a történteket.

A kiesést követően bepótolta ezt a DWTS háttérműsorában, ahol Gelencsér Tímea faggatta a párost a kiesésről.

Szerintem nem követtünk el hibát, egyszerűen más a trend, más szelek fújnak, mást látott a zsűri, nem akarom rájuk kenni, persze, de szerintem… ezt benézték. Ezt baszo… bocsánat, baromira benézték, és egy másik mozit néztek. Vajkot ismerem régóta, ismerem az érzékenységét, Tamást is, a Nórit is – voltaképpen csodálkozom. Nem jött át a történet. (…) Ez még kellemetlen, mint egy gyomorba rúgás.

Simonék beszélgetés itt nézhető vissza.

Kapcsolódó
Simon Kornélék estek ki elsőként a Dancing with the Starsból
Eszenyi Enikőékkel álltak a veszélyzónában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik