Élet-Stílus

A mai napig nem sikerült feldolgoznia síbalesetes tárgyalása abszurditását Gwyneth Paltrownak

Rick Bowmer / POOL / AFP
Rick Bowmer / POOL / AFP
A színésznő nem szórakozott olyan jól a per során, mint a mémeket gyártó internetezők.

Gwyneth Paltrow márciusban állt bíróság elé egy évekkel ezelőtti síbalesete ügyében. A pert végig kiemelt médiafigyelem kísérte, főleg mivel a tárgyalás tele volt bizarr pillanatokkal – a közönség legnagyobb örömére. A színésznőből lett üzletasszony idővel széles körű támogatottságot szerzett a közösségi oldalakon, a tárgyalásról szóló mémek többsége őt ünnepelte, szatirikusan üldözöttnek, mártírnak, igazságharcosnak állítva be őt. Végül a bíróságon is neki adtak igazat, és megkapta a jelképes, egy dollár kártérítést, amit kért.

Paltrow a New York Times-nak adott interjújában kitért a fél évvel ezelőtti eseményekre, és elmondta: nagyon intenzív élmény volt számára a tárgyalás, és a mai napig nem igazán sikerült feldolgoznia a történteket.

Az egész dolog elég furcsa volt. Nem tudom, hogy egyáltalán sikerült-e feldolgoznom. Azt hiszem, ez valami olyasmi volt, amit túléltem. Nekem néha sok időbe telik, mire vissza tudok tekinteni valamire az életemben, és képes vagyok azt feldolgozni és megérteni.

A tárgyalást követően bemutattuk a per néha kissé bizarrnak tűnő részleteit:

Kapcsolódó
Gwyneth Paltrow sok őrültségen van túl, de a síbalesetes tárgyalása miatt végképp mémmé vált
Gwyneth Paltrow síbalesetének tárgyalása hatalmas figyelmet kapott a közösségi médiában. Cikkünkben bemutatjuk a per néha kissé bizarrnak tűnő részleteit, valamint azt, hogy mindez milyen hatással volt a színésznő megítélésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik