Élet-Stílus

Súlyos árat kell fizetnie a férfinak, aki azért játszotta el az elrablását, hogy megcsalhassa a barátnőjét

Suriyawut Suriya / Getty Images (illusztráció)
Suriyawut Suriya / Getty Images (illusztráció)
Nem csak a párkapcsolata sínylette meg az akciót.

Az év elején lapunk is beszámolt arról a történetről, amikor egy ausztrál férfi azzal a céllal játszotta el a saját elrablását szilveszter éjjel, hogy az újévet ne a barátnőjével, hanem a szeretőjével üdvözölhesse.

A szigetország Új-Dél-Wales nevű államában élő 35 éves Paul Ierát akkor 200 órán át keresték fölöslegesen a hatóságok, és mire előkerült, addigra az is kiderült, hogy az elrablásáról szóló történet – ami egy állítólagos szexmunkás zsaroló üzenetével kezdődött –, valójában színjáték volt. Ezért a férfit egy rövid időre le is tartóztatták.

A zsaroló egyébként azt állította, hogy csak akkor hajlandó szabadon engedni az „áldozatát” , ha otthagyja náluk a 7 ezer ausztrál dollárt – azaz 1,7 millió forintot – érő dirt kerékpárját.

A szándékos félrevezetés nyomán fölöslegesen elindított nyomozás 25 ezer ausztrál dollárba – mintegy 6 millió forintba – került a rendőrségnek, ezért az indy100 beszámolója szerint az ügyben indított tárgyalás végén a bíró úgy határozott, hogy Ierának meg kell térítenie a nyomozati költség kétharmadát.

De a 16 ezer dolláros  – 3,8 millió forintnak megfelelő – bírság mellett Paul Ierának 550 dollárt (130 ezer forintot) is ki kell fizetnie lőfegyverrel való visszaélésért. Illetve az utóbbi miatt 18 hónapnyi közérdekű munkavégzésre is ítélték.

Úgy döntött, riasztó, ijesztő üzeneteket küld a partnerének azért, hogy egy másik partnerrel tölthessen egy kis plusz időt. Úgy gondolta, hogy ez majd beválik. De minden értelmes ember a rendőrséghez fordult volna, és pontosan ez történt. (…) Olyan ponton van, ahol döntenie kell: vagy hátralép egy lépést, megnézi magát és a körülményeit, és a továbblépés irányába mozdul, vagy pedig olyan helyzetbe kerül, ahol a börtönbüntetés nagyon is reális lehetőség lesz

– fogalmazott az ítélet kihirdetésekor az ügyet tárgyaló bíró, Michael Ong.

A kacifántos ügy részleteit korábbi cikkünkben mutattuk be bővebben.

Eljátszotta az elrablását, hogy a barátnője helyett a szeretőjével szilveszterezhessen
Azonban a bizarr szakítási kísérlet kudarcba fulladt, az ausztrál férfi pedig szabadság helyett először bilincset kapott a kezeire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik