Élet-Stílus

Miklósa Erika a Zámbó Jimmy-duettről: Megkövezett a szakmám, de ez hozta el az országos népszerűséget nekem

A mai napig azzal szólítják meg az emberek, milyen jól sikerült a közös dal a Királlyal.

Miklósa Erika volt Lilu legutóbbi vendége a Makeup/Down című YouTube-műsorban, ahol az operaénekesnő egyebek mellett arról beszélt, nagyon sokáig hezitált, hogy elvállalja-e a The Voice-ban való zsűrizést, mert attól félt, hozzá nem méltó társaságba fog kerülni. Mint elmondta, korábban is vállalt be az eredeti hivatásától kicsit távolabb álló dolgokat, ilyen volt például, mikor Zámbó Jimmy-vel duettezett.

Megkövezett az operaműfaj, a szakmám, a kollégáim, mindenki, de nekem ez hozta el az országos népszerűséget. Nekem volt egy hosszútávú célom, hogy ne műfajt válasszanak az emberek, hanem egy műfajt személyen keresztül válasszanak

– magyarázta az énekesnő, aki a felkérés elvállalásával az opera műfaját szerette volna közelebb vinni a nagyközönséghez.

Miklósát 1997-ben kérték fel a Time to Say Goodbye című dal magyar verziójának (Miért búcsúznál) eléneklésére, duettpartnere személyét azonban eleinte homály fedte.

A kiadó alig merte megmondani, hogy kivel kell énekelnem a dalt. Mondták, hogy Zámbó Imrével. Akkor én éppen a Teatro alla Scalaban voltam Milánóban, és onnan jöttem haza erre a tárgyalásra, egy napra. Nagyon vicces volt, ahogy noszogattam őket, hogy ki az a Zámbó Imre, és akkor mondták, hogy a Király, Zámbó Jimmy. Mondom, miért nem ezzel kezdtétek?

– mesélte nevetve az énekesnő, hozzátéve: a mai napig bárki, aki megszólítja, „nem azt mondja, hogy látott a Traviatában, hanem hogy milyen jó volt Zámbó Jimmy-vel a duett”.

Ebbe nem lehetett belekötni, mert abszolút operaénekes fényemben tündököltem a duettben. Egy nagyon jó tapasztalat volt, és bekerültem egy olyan világba, amit nagyon megszerettem és tanultam egy csomót. Felvállaltam azt, hogy egy külön úton járó, szuverén operaénekes leszek. Nyilvánvalóan az emberek felhúzták a szemöldöküket, hogy beülök Széki Attila és Manuel mellé

– mondta el a The Voice-ról. Végül azért döntött úgy, hogy elvállalja a coach-szerepet, mert szakmai szempontból érdekesnek találta, és ígéretet kapott rá, hogy minőségi műsor lesz, illetve mivel fiatalokkal szeretne foglalkozni, emiatt is úgy érezte, szüksége van arra a tapasztalatra, amit a műsor nyújthat.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni.

Az énekesnő a héten egy másik interjúban arról beszélt, büszkén vállalja, hogy 53 éves, ahogyan azt is, hogy nem végeztetett magán szépészeti beavatkozásokat.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik