Élet-Stílus

Janza Kata Pesák Ádámmal való szakításáról beszélt, majd elárulta: újra szerelmes

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA
A nála 22 évvel fiatalabb kollégájával két éve ért véget a kapcsolatuk, nem túl szépen.

Janza Kata szerepel az újonnan megjelent Nők Lapja címlapján, és a színésznő természetesen interjút is adott az újságnak, melyben szerelmi életéről is beszélt. A musicalénekes korábban évekig egy kollégájával, Pesák Ádámmal alkotott egy párt, de 2021-ben szakítottak.

Miután tönkrement a párkapcsolatom, és tavalyelőtt karácsonykor egyedül maradtam, kétségbeestem. Nem így képzeltem el az ötvenediket

– nyilatkozta a színésznő, aki tavaly nyáron lett ötvenéves.

Amikor hét évvel ezelőtt megismertem ezt a nálam huszonkét esztendővel fiatalabb pályakezdőt, tudtam, hogy ennek a kapcsolatnak nem lehet jövője. Egyszer úgyis továbbáll. Aztán szép lassan elhittem, hogy együtt maradhatunk. Szívvel-lélekkel hittem kettőnkben, és akkor hirtelen… Az ötvenedik születésnapomon ott álltam egyedül, sebzetten.

A magánéleti problémák mellett a munkájában is mélypontra került, úgy érezte, az Operettszínházban már nem számítana úgy rá, mint korábban. Egy áhított főszerep helyett mellékszerepet kapott egy darabban, ám ezért az alakításáért később díjat kapott. A munkába temetkezett, a végkimerülés előtt azonban segítséget kért, pszichológushoz fordult.

Súlyosan megsebződött a lelkem, hagyni kellett egy kis időt magamnak. Végül is miért ne engedhetném meg magamnak, hogy egyszer az életben rosszul legyek? Csak ültem és olvasgattam. Főleg buddhista tanításokat. Megtanultam meditálni, ami segít elengedni a folytonos görcseimet: mi lesz, ha nem szeret mindenki?! Addig az én kanapémon karácsonykor ott ült az összes exem. Tudomásul kellett vennem, hogy most nem mindenki fog eljönni, és ez így van jól. Korábban el se tudtam volna képzelni, hogy valakivel, aki egykor a családom része volt, teljesen megszakadjon a kapcsolat. Először történt meg, és most sem rajtam múlt!

– mondta el a színésznő, aki úgy érzi, mostanra felszabadult, ismét szárnyal, ráadásul újra szerelmes is.

Végre rátaláltam arra a bölcsességre, eleganciára és méltóságra, ami mindig is ott rejtőzött a lelkem mélyén, csak nem hittem el. Folyton úgy mentem fel a színpadra, hogy azon görcsöltem: ugye szeretni fog a közönség? Egész életemben fogva tartottak a megfelelési kényszereim. De most végre sikerült elengednem őket. Igaz, hogy másfél évembe telt, de idén tavaszra felszabadítottam magam. Megkínlódtam, amit meg kellett, rátaláltam a stabilitásra, és most újra szárnyalok. És képzeld, nemrég újra rám talált a szerelem

– árulta el Janza Kata az interjúban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik