Élet-Stílus

Fél órán át lógtak fejjel lefelé egy meghibásodott hajóhintán egy vidámpark vendégei – videó

Több mint 20 méteres magasságban.

Egy kanadai vidámparkban a szórakozás egy pillanat alatt rémálommá változott a hajóhintát választó vendégek számára, amikor az eszköz meghibásodott és leállt, miközben az utasai épp fejjel lefelé lógtak a levegőben – számolt be az NPR.

Végül közel 30 percen át tartott, amíg az összes embert leszedték a 23 méter magasan meghibásodó hajóhintáról.

Az eset még vasárnap este, helyi idő szerint 10 óra 40 perckor történt az Ontario államban található Canada’s Wonderland vidámpark Favágó névre keresztelt attrakcióján.

A Wonderland szóvivője azt nem árulta el, hogy mi okozhatta az eszköz meghibásodását, azt viszont közölte, hogy a park karbantartói szinte azonnal reagáltak a vészhelyzetre, és 11 óra 5 perckor már a hajóhinta minden utasa biztonságban volt, és csupán két embert kellett mellkasi fájdalmakkal kezelni, mielőtt elengedték volna őket.

Az éppen a földön tartózkodó látogatók közül többen is megörökítették a fejjel lefelé lógó, segítségért kiabáló utasokat. Néhány közösségi médiában terjedő felvételen még az is hallható, ahogy a park személyzete egy megafonon keresztül megkérdezi a bajba jutottakat, hogy „Mindenki jól van odafent?”, amire egyöntetűen azt kiáltják, hogy „Nem!”

@jiashira_ After about 45 mins they were able to get everyone down safety 🫠😮‍💨 I’m definitely not getting on this ride any time soon! #canadaswonderland #canada #toronto #amusementpark #ridegetsstuck #scary #wtf #viral #fyp ♬ original sound - Shira 🦂

Az nem világos, hogy pontosan hányan is voltak a hajóhintán, amire maximum 48 ember tud egyszerre felszállni. A helyzet kellemetlenségét tovább fokozta az attrakció kialakítása: az egymással szemben elhelyezett ülések elrendezése miatt több utas is úgy volt kénytelen átélni a borzalmakat, hogy közben idegenekkel kellett farkaszemet néznie.

A hajóhinta fedélzetén ülők pánikba estek, és legalább egy ember hányt – mondta az eszközön szintén fennragadó Spencer Parkhouse a CBC Newsnak. A 11 éves fiú egyébként azt is elárulta, hogy a hinta hidraulikus karjait végig kellett tekerni a körpályán ahhoz, hogy le tudjanak mindenkit szedni épségben.

Szóval a körhinta továbbment, mi pedig mindannyian azt mondtuk: »Ne, kérem, nem akarok megint beragadni!«

– emlékezett vissza a fiú.

Azonban nem ez a leghátborzongatóbb vidámparkbaleset az elmúlt időszakban, amiről videófelvétel is készült. Tavaly ilyenkor egy olyan esetről számoltunk be, amikor egy indiai park utasokkal teli szabadeséstornya nem állt meg a zuhanás végén, és a földbe csapódott.

Nem állt meg a zuhanás végén egy utasokkal teli szabadeséstorony – videón az indiai vidámparkbaleset
Mintegy ötvenen tartózkodtak a 15 méteres torony földbe csapódó elemén, és a helyi média szerint a sérültek között több gyerek is van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik