Élet-Stílus

Mással is lefekszik a férfisztriptíz férje, de ez nem zavarja

Találkozni is csak ritkán tudnak, mégis erős a bizalom közöttük.

Emily és Valentino egy New York-i klubban ismerkedett meg, de nem hagyományos módon, a férfi éppen öltáncot adott a nő egyik barátnőjének. Aztán neki is.

Az este végén Emily megadta a számát a táncosnak, aki sokszor kerül hasonló helyzetben, de azt mondja, ez most más volt. Minden nap cseteltek két héten át, egyszer pedig a nő hét órán át vezetett, hogy lássa Valentinót.

Minden zökkenőmentesen ment – mondták a Love Don’t Judge című műsorban.

Ennek már négy éve, közben össze is házasodtak, a férfi ugyanúgy folytatja a munkáját. ami azt jelenti, hogy le is fekszik más nőkkel, de Emily „szabad kezet” adott neki.

Más nőkkel is lefekszik, és én szeretem ezt. Az emberek nem értik, miért bízom meg benne

– mondja a feleség, aki szerint minden a kommunikáción múlik. Míg Valentino nem titkolózik előtte, és elmondja, mi történik közte és más nők között, minden rendben.

Az egészségügyben dolgozó Emily és Valentino, aki a sztripperkedés mellett személyi edző is, jó, ha havonta egy hétvégére, ha találkoznak. Amikor együtt vannak, akkor is gyakran felkeresnek swinger eseményeket, ahol más nőkkel, párokkal ismerkednek meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik